Posts In Category

archív

A százezredik BMW i3 megszületésével új feladatot kaptak az úttörő technológia nyugdíjazott akkumulátorai 2017. október 26-án napvilágot látott a sorozatgyártásban kínált százezredik BMW i3 modell, a lipcsei üzem nagyszabású ünnepségén pedig Harald Krüger,

KEDVES OLVASÓINK! Októberi magazinunkat lapozgatva ismét számos újdonsággal fognak találkozni. Egyik rovatunk nevét megváltoztattuk az emobilitás növekvő közkedveltségének megfelelően. Innen – onnan helyett Zöld Hírek klikk alatt találkozhatnak az elektromos autózás újdonságaival. 
Flotta

Lényegesen kevesebbet gyártott a Tesla a Model 3 elektromos autóból a tervezettnél a harmadik negyedévben. A Tesla a harmadik negyedévben 260-at gyártott a Model 3 típusból és ebből 220-at szállított le a megrendelőknek. Elon Musk vezérigazgató a 35 ezer dolláros induló áron tömegterméknek szánt autó júliusi bemutatóján közölte, hogy augusztusban százat fognak legyártani az új modellből, a szeptemberrel záró negyedévben pedig már

Úton az emisszió-mentes közlekedés felé Visegrádon rendezték meg a XII.Flottamenedzsment Konferenciát amelyen sok más előadó mellett Molnár Tamás a Mercedes-Benz Hungária Kft. flottaértékesítési vezetője tartott beszámolót a Mercedes-Benz múltjáról, jelenéről és a jövőbeli fejlesztési elképzeléseiről. Ebből adunk közre egy rövid összefoglalót: Az automobil feltalálói vagyunk, és elkötelezetten formáljuk annak jövőjét.,

Kérdés a nyereményjátékhoz: A 2015 és 2016-os, palackozott állapotú borok amelyek már a pincében sorakoznak, hány hónapos seprőn való érlelési folyamaton esnek át? A választ megtalálhatja a Bor and more rovatunkban. A feltett kérdésre helyesen válaszolók közül a 12 szerencsés nyertes 1-1 palack 2016 Furmint száraz és 2016-os Sárgamuskotályos off-dry remek bort ízlelhet a Dereszla Pincészet és a Henye Borászat jóvoltából

A zellerfélék családjába tartozó, vadon is termő, jellegzetes illatú és aromájú közismert gyógy- és fűszernövény. Sok apró, sárga, összetett ernyőt alkotó virága van. Nélküle elképzelhetetlen a kovászos uborka, a túrós lepény, a tökfőzelék. Ugye már kitalálták?

A flottapiacot érintő legfontosabb változásokról, fejlesztésekről és a legújabb megoldásokról kaphattak képet az immár XII. Flottamenedzsment Konferencia résztvevői. A szeptember 26-i szakmai eszmecserének ezúttal a festői szépségű Duna-kanyar, az egykori királyi találkozók helyszíne,

Leaseurope: Emelkedőben a magyar és az európai lízingpiac Két számjegyű bővülést ért el az európai lízingpiac, az új szerződések összege 333 milliárd euróra rúgott, ami 10,3 százalékos növekedést jelentett éves szinten – közölte

Lényegesen markánsabb külsővel és még fejlettebb technikával újult meg a 2016-ban bemutatott, C-szegmensben meghatározó szerepet játszó Suzuki SX4 S-Cross. Nagyobb teljesítményű, ellenben alacsonyabb fogyasztású és szén-dioxid-kibocsátású turbómotorral az új SX4 S-Cross még vonzóbb lehet a flottapartnerek számára. Aki először megpillantja az SX4 áramvonalas formáit, szinte el sem hiszi, hogy a típus nem teljes generációváltáson,

KEDVES OLVASÓ! Szeptemberi flottamagazinunkat lapozgatva ismét számos újdonsággal fog találkozni. Reméljük, remek nyár és sok pihenés után is tudunk érdekességekkel teli rovatokkal szolgálni. 
Flotta hírek Lízingpiaci boom itthon, 1,5 millió jármű az ALD