Gyerekkori szerelemnek indult a raliversenyzés Maricsek Miklós számára, amely komoly sporttá, majd munkává vált. Negyven felett a szórakozás kedvéért tért vissza, pár év alatt azonban az egész életét megváltoztatta.
„Gyerekként csak az autók és a versenyzés érdekelt” – emlékszik vissza Maricsek, aki ma már komoly médiavállalkozást üzemeltet és a sportban szerzett tapasztalatait folyamatosan építi vissza a munkába.
„25 évesen kezdtem ralizni és hét éven keresztül csak ez volt számomra a fontos. Aztán, ahogy mindenkinek az életében, nálam is elérkezett a pillanat, hogy egzisztenciát kell építeni és inkább az üzleti élet felé fordultam. Tíz éven keresztül nem is ültem versenyautóban, de egyre jobban hiányzott. Gondoltam, kipróbálom magamat csak az érzés kedvéért, rajthoz állok pár versenyen, találkozom a régi barátokkal, jól érezzük magunkat. Nem volt vele semmi komoly célom.”
Azonban evés közben jön meg az étvágy és a hobbiversenyzőt elkezdte zavarni, hogy nem jönnek az eredmények. „Nem azért álltam rajthoz, hogy bajnok legyek, de rettenetesen bosszantott, amikor nagyon kikaptam. Elgondolkoztam rajta, hogy mit csinálok rosszul. Mindent kielemeztem és rájöttem, hogy gyakorlatilag mindent rosszul csinálok. Elkezdtem tudatosan felépíteni a versenyzést. Először a belsőkamerás felvételeket néztem, hogy hol lehetne gyorsabban menni. Amikor már tudtam, hogy hol kell javítani, akkor jött a kérdés, hogy hogyan tudom ezt megtenni. Elkezdtem a teszteket komolyan venni. A raliautókban nincsen olyan komoly telemetriai rendszer, mint a Forma–1-ben, de azért lehet látni, hogy mikor lép az ember a gázra, mikor fékez. Ki tudod elemezni, hogy ha egy kanyarban egy méterrel később fékezel, vagy egy méterrel korábban kezdesz kigyorsítani, akkor azzal mennyit nyersz a következő kanyarig. Ezek apróságok, de egy-két tized másodpercekből épülnek fel a végén a másodpercek és az igazán nagy különbségek.”
A raliversenyzés és az üzleti élet pedig ezen a ponton kezdett nagyon hasonlítani egymásra. „Manapság mindannyian rohanunk, soha sem tudjuk utolérni magunkat. Ez rám is jellemző akár a magán-, akár az üzleti életben. A raliban szintén ilyen voltam, szerettem megtámadni a kanyarokat és akkor éreztem, hogy milyen jó vagyok, ha az autó keresztbe-kasul csúszkált. Most a telemetriai elemzésekkel kiderült, hogy sokkal fontosabb, hogy pontosan, koncentráltan versenyezzek. Nem szabad nekiesni a kanyarnak, hanem türelmesen végig kell csinálni azt, amit elterveztél. Nagyon nehéz volt ezt először megvalósítani, de amint fegyelmezetten versenyeztem, azonnal jöttek az eredmények. Érdekes volt, hogy a versenyek után hétfőn, amikor beültem az irodába, ugyanezt a pontosság, precizitás fontosságát éreztem, sokkal jobban, mint korábban. Szinte észre sem vettem, de a raliban tanultak szépen beszivárogtak a mindennapjaimba és rájöttem, hogy egy céget pontosan úgy kell irányítani, mint egy raliautót.”
Maricsek azonban nem akarja túl misztifikálni a versenyzést és nem is akarja többnek látni, mint ami. „Nagyon jó dolog, ha van valami az életedben, amivel feszegetheted a saját határaidat, ez mindenképpen jó edzésben tart, emellett a raliversenyzés egy csoda a számomra. Ha csak beülhetek az autóba, már az is élményt jelent, ha viszont le tudom győzni magam és saját magamhoz képest fejlődök, akkor az a következő hetekre is fel tud tölteni és egy jó verseny után a munka is sokkal jobban megy.”
