0
Shares
Pinterest Google+

Léghajtányok nemzetközi versenye

17_aug_innen_kep2Immár tizedik alkalommal rendezték meg az egri Érsekkertben a léghajtányok nemzetközi versenyét, amelyre ötvenkét csapat – köztük harmincnál is több külföldi alakulat – készítette el sikeresen tervdokumentációját, így közel félszáz, összesen 46 jármű állhatott rajthoz. Huszonöt egyetemről jelentkeztek a diákok, ezek közül tizenhét a határainkon kívül található (Románia, Csehország, Lengyelország, Észtország, Litvánia).
A versenyt tíz évvel ezelőtt, 2007-ben a Bosch Rexroth vállalatok hívták életre és a megmérettetés akkor még házi, játékos összecsapásnak indult. 2008-ban az első Pneumobil verseny tíz hazai egyetem tizenhat csapatának részvételével zajlott. A pneumobilok vetélkedője mára rangos európai versennyé nőtte ki magát és az évek során a résztvevő csapatok száma megháromszorozódott. A jubileumi versenyt a Bosch és a Rexroth a szakmai támogatáson túl a pneumobil járművek megépítéséhez szükséges csúcstechnológiás alkatrészekkel segítette; a két vállalat a 2017-es egri mérnökviadalnak is kiemelt támogatója.

„Büszkék vagyunk arra, hogy tíz évvel ezelőtt mi voltunk azok, akik életre hívtuk ezt a fontos seregszemlét, amelynek sikere azóta is megkérdőjelezhetetlen. A Rexroth és az Aventics példamutató együttműködésének példája a Pneumobil verseny. Egy évtizede arra hívjuk a hallgatókat, hogy kreativitásukkal, saját emberi nagyszerűségükkel járuljanak hozzá a jövő formálásához.” – mondta el köszöntőjében Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője.
A sűrített levegővel hajtott járművek a jubileumi évben is három számban küzdöttek: egy hosszú távú futamban, egy ügyességi és egy gyorsulási számban. A szakmai zsűri a mérnökhallgatók által tervezett és épített járművek között a legeredetibb konstrukciót és projektet is értékelte. A járműépítés és a versenyzés mellett idén az eddigi legösszetettebb projektet kellett bemutatniuk és megvédeniük a jelentkezőknek.
Az alapkategóriákon kívül a Rexroth által kiemelten támogatott telemetria versenyszámban idén hat csapat mérte össze erejét. A Rexroth szállította csúcstechnológiájú eszközök használatánál a csapatoknak kiegészítő vezérlési, adatgyűjtési, és megjelenítési feladatokat kellett megoldaniuk. A kategória nyertese a lengyel Gdansk University of Technology, PG Power nevű formációja lett.
Lenyűgöző változások 2007 óta
Az első futamok még az egri üzem udvarában zajlottak. A verseny akkori leggyorsabb pneumobilját debreceni hallgatók készítették, ami akkor 25 km/h sebességet ért el, 2011-ben a legnagyobb megtett távolság pedig az akkor rekordnak számító 10501 méter volt. Tíz év alatt a mérnökhallgatók megsokszorozták teljesítményüket, a lettországi Riga Technical University diákjai által épített leggyorsabb jármű idén 51,92 km/h-val haladt át a célvonalon. A jubileumi verseny talán legizgalmasabb és leglátványosabb gyorsulási kategóriájában a járműnek egy feltöltött palackkal egy 220 méteres pályaszakaszt kell a lehető legrövidebb idő alatt megtennie. Míg 2012-ben erős mezőnyben egy szegedi csapat 28 másodperces eredménnyel tudott győztes lenni, az idei döntő futamban 23,32 másodperc alatt teljesítette a pályaszakaszt a győztes BEST Riga csapat Lettországból.
forrás: dr. Ficzere Ferenc

Egy nagyon harapós BMW 5-ös kombi

A svájci Dähler Design & Technik bemutatta az első új, G31 szériás tuningolt BMW 5-ös Touringot. Egy 540i modellt vettek alapul, melynek doppingolták a motorját, megültették a karosszériáját és 21 colos kerekeket csavaroztak rá. Az eredmény igen impozáns let
A Dähler chiptuning segítségével 400 lóerősre és 580 Nm-esre izmosította az 540i 3 literes biturbó hathengeres benzinmotorját; ez 60 lóerős és 130 Nm-es gyarapodást jelent, amely megmutatkozik a menetteljesítményekben is. Az 540i Touring 5,1 másodperc alatt gyorsul százra, de a tuning után ebből faragott néhány tizedmásodpercet. A szoftveres tuning már fejlesztés alatt van az 520d, 530d, 535d és 550d dízel modellekhez is.
A Dähler egy csappantyús, rozsdamentes acél sportkipufogó-rendszerrel emellett férfiasabbá tette az 540i Touring hangját és gondoskodott a lenyűgöző megjelenésről is. 25 mm-t ültető sport felfüggesztés, továbbá látványos, 21 colos kerékszett teszi dögösebbé az M-csomagos BMW-t. A gyönyörű, 10-küllős felnikre 255/30 és 295/25 méretű gumiabroncsokat feszítettek.
Az utastérben egyelőre a sebességmérőt cserélték ki egy 330 km/óráig skálázott darabra, miután a sebeségkorlátozást is kiiktatták az autóban.
forrás: autoblog

Egy ezüst és egy bronz a kánikulában!

17_aug_innen_kep6Az abszolút második – harmadik helyen végeztek a hétvégi Baranya Kupán az MR Racing párosai. Az ezüstérmet a Maricsek – Bán, míg a bronzot a Matics – Zejda kettős szerezte meg.
Az első nap Matics Misiék teljesítettek jobban az MR-es házi versenyben, így 2.9 másodperc előnnyel tartották a második helyet Maricsek Mikiékkel szemben. Szombaton az első két körben sem történt változás, mert bár Hetvehelyen Miki mindkétszer gyorsabb volt, de erre Kisvaszaron Miskának mindig volt válasza. Az utolsó körben aztán Miki megnyerte a nyárásvölgyi szakaszt és Kisvaszaron is 5 másodperccel gyorsabb volt csapattársánál, így ő és navigátora, Bán Viktor örülhetett az ezüstéremnek a Komlói célban.
„Nagyon elégedett vagyok, hisz a második helyet azon a kisvaszari szakaszon sikerült bebiztosítanom, ami a mumus volt számomra a Baranya Kupán, mert már régen autóztam rajta. Sőt, az utolsó előtti, hetvehelyi gyorsaságin is tudtam még gyorsítani, így sikerült szakaszt nyernünk, úgyhogy teljes a boldogság!
A Budapest Rallye előtt ismét megvan az aszfaltos tempónk, most már csak azon kell dolgoznunk, hogy ez így is maradjon szeptember elejéig. Lassabban kezdtünk, mint ahogy azt elvártam volna magamtól, Viktor meg is jegyezte, hogy az első naphoz képest a szombat olyan volt, mintha valaki más vezetett volna, főleg az utolsó két gyorsaságin. Alaposan felkészülünk a Budapest Rallye-ra és azon leszünk, hogy megnyerjük azt a versenyt!”
Ugyan a második helyet nem sikerült megtartania Matics Misinek, de így is elégedett volt a hétvégi teljesítményükkel.
„Örülünk a harmadik helynek, de legfőképp annak, hogy a célba értünk, mert a hőséggel nagyon meg kellett küzdenünk. Reggel azt hittük, hogy azzal, hogy korán kezdünk, majd jobb lesz, de szinte ugyan olyan meleg volt egész nap, ami nagyon sokat kivett belőlünk. A pályák is romlottak, főleg a hetvehelyi és a balesetek miatt is állnunk kellett kicsit, de összességében jó verseny volt a Baranya Kupa. Nincs sok értelme viszonyítgatni magunkat Mikihez, egyértelmű, hogy az ő autója gyorsabb, mint a miénk. Nem akartam elesni a Budapest Rallye előtt, ezért a végére nem is feszegettük annyira a határokat. Most ennyi volt benne.”
Forrás: mrracing

NYARALÁS AUTÓVAL: MIRE FIGYELJÜNK?

Tippek a biztonságos közlekedéshez az Arval flottakezelő szakértőitől

Számos vállalatnál a céges autó a béren kívüli juttatások közé tartozik, így nemcsak munkaügyben, hanem magáncélra is használják a dolgozók. Különösen igaz ez a nyári szabadságok idején, amikor a munkatársak a rendszeresen szervizelt, karbantartott céges járművekkel biztonságosabbnak érzik az elindulást. A hőség, a túlzsúfolt utak és az ezekből adódó ingerlékenység és romló koncentrációs képesség azonban fokozzák a balesetveszélyt. Az Arval flottakezelő szerint néhány alapvető óvintézkedéssel elkerülhetők a veszélyes helyzetek, de a felelős autóvezetés alapja, hogy a sofőrök tisztában legyenek autójuk tulajdonságaival és saját képességeikkel.

Augusztus hagyományosan nyaralószezon Magyarországon, így csütörtökön és pénteken zsúfolásig megtelnek a városokból kivezető utak. Ilyenkor megnő a balesetek esélye is, mert az autóvezetők koncentrációs képességére negatívan hat a hőség, ráadásul a tömeg miatt könnyebben válnak türelmetlenné. Az Arval szakértői szerint a biztonságos utazás alapvető feltételei közé tartozik a rendszeresen szervizelt, jó állapotban lévő jármű mellett a megfelelő sofőri attitűd és az autó tulajdonságainak ismerete. „Fontos számunkra a járművezetők biztonsága, melyet az ügyfeleink igényeire szabott vezetéstechnikai tréninggel is szeretnénk elősegíteni, ahol a résztvevők elsajátíthatják a szélsőséges helyzetek kezelésének alapjait, valamint megtanulhatják, hogyan csökkenthetik az autó használatából fakadó környezeti terhelést” – mondja Kovách Kristóf, az Arval értékesítési igazgatója. „Vannak azonban olyan általános érvényű tanácsok, amelyeket mindenkinek érdemes megfogadni, akár céges, akár saját autóval indul útnak.”

Készítsük fel a járművet az útra!
1.  Ha a kötelező szerviz a nyaralás idejére esik, hozzuk előre, és nézessük át a kocsit, mielőtt útnak indulunk. Ezzel elkerülhetjük a garanciavesztést is.
2.  Mielőtt elindulunk, ellenőrizzük a futómű műszaki állapotát, mert a túl puha vagy kopott gumival hosszabb lehet a fékút. A nyári záporok után csúszósak lehetnek az utak, a nagy melegben pedig könnyebben kaphatunk defektet. Szintén fontos a keréknyomás ellenőrzése, amelynek során a pótkerékről sem szabad megfeledkezni. Ne hagyjuk otthon az emelőt, a kerékkulcsokat és a kerékőrt sem.
3.  Ne feledkezzünk meg a hűtőfolyadék, a motorolaj és az ablakmosó folyadék utánpótlástól sem, utazás előtt mindig ellenőrizzük a folyadékszinteket.
4.  Fontos, hogy a jármű minden biztonsági kelléke (elsősegély csomag, láthatósági mellény) a helyén legyen, és a világító, fényjelző berendezések is megfelelően működjenek.
5.  Tisztítsuk ki a légkondicionálót, illetve gondoskodjunk az ablakok megfelelő árnyékolásáról.
6.  Ne hagyjuk otthon az utazáshoz nélkülözhetetlen dokumentumok egyikét sem: indulás előtt bizonyosodjunk meg róla, hogy nálunk van a jogosítványunk, az autó forgalmi és érvényes műszaki engedélye, a biztosítási zöldkártya, valamint a nemzetközi baleseti bejelentőlap. Legyenek nálunk a segítség esetén hívható assistance telefonszámok is.

Tervezzünk előre, hogy megóvjuk magunkat a melegtől és a felesleges stressztől!
7.  Előre tervezzük meg az utazást, így elkerülhetjük az időveszteséget és a felesleges stresszt. Fontos, hogy ismerjük az utunk során érintett országok szabályait, különös tekintettel a sebességhatárokra és az útdíjakra. A fontos tudnivalók általában az adott ország magyar konzulátusának holnapján elérhetők.
8.  Gondoljuk át előre, mikor mennyit tankolunk, és ha van üzemagyagkártyánk, figyeljünk annak limitjeire.
9.  Legyen a kocsiban napszemüveg, de ne túl sötét üvegű, hogy mindig lássuk a műszerfalat.
10.  Mindig legyen az autóban legalább 3-4 üveg szénsavmentes ásványvíz, ami jól jöhet a dugóban, kézmosáshoz, vagy ha lerobbanna a kocsink; de végső esetben a hűtővíz minimális pótlására is alkalmas. Vezetés közben ugyanakkor mindig ügyeljünk a folyamatos folyadékbevitelre.
11.  Ne hajtsuk túl magunkat, néhány óránkként tartsunk pihenőt, és ha lehet, váltsuk egymást a volán mögött. Éjszakai utazás esetén jó, ha van valaki, aki a sofőr mellett ébren marad, és fel tudja hívni a figyelmét, ha esetleg a fáradtság jeleit észleli rajta. A vezető általában nem érzékeli, ha elalvás közeli állapotba kerül.
12.  Tartsunk hosszabb követési távolságot, mert a nagy melegben fáradékonyabbak, figyelmetlenebbek vagyunk, és csökken a reakcióidőnk.

Készüljünk fel a váratlan helyzetekre!
13.  Még kis értékű tárgyat, például napszemüveget se hagyjunk látható helyen az autóban.
14.  A nyaraláskor vigyük magunkkal az autó pótkulcsát, és tartsuk külön az eredetitől arra az esetre, ha az elromlik, vagy ha elveszítjük a strandon, esetleg ha véletlenül bezárnánk autóba. Értékeinket, így a kulcsot sem szabad soha őrizetlenül hagyni.
15.  Ha van a kocsiban rablásgátló, vigyük magunkkal a védelmi eszköz kiiktatásához szükséges „kulcsot” is.  Ha a jármű nem indul, a kulccsal kikapcsolhatjuk a védelmi eszközt.
16.  Ha pedig balesetet szenvedünk, esetleg feltörik az autót, mindenképpen hívjuk a rendőrséget, ha pedig céges autóval indultunk útnak, rögtön tájékoztassuk flottakezelőnk ügyfélszolgálatát is.

Az év végéig jelenti be a Tesla, hogy hazánkban épít új gyárát vagy sem

17_aug_innen_kep3Az Egyesült Államokban is még 2-3 Gigafactory épülhet, ahogy a Tesla nevezi a hatalmas és hipermodern akkumulátorgyárait.
Ezekben az üzemekben nemcsak a Tesla autóit gyártják, hanem az akkukat is, amelyek az elektromos autókba, valamint az otthoni és ipari energiatároló rendszerekbe kerülnek. Valószínűleg azért van szükség a gyártás bővítésére, mert a Teslának az autói és az akkui egyaránt kelendők. Ausztráliában például több százmillió dollárért építenek fel egy 129 megawattórás kapacitású energiatárolót, hogy elkerüljék vele az áramszüneteket és az ingadozásokat. A nevadai Gigafactory 1 körülbelül ötmilliárd dolláros befektetéssel épült meg, és akár tízezer munkahelyet is teremthet. Még ez az üzem sem épült fel, de azt tudni lehet, hogy teljes kapacitásán egymillió autó aksiját tudja majd legyártani. A Tesla az USA területén kívül, Európában és Ázsiában is fel akar építeni egy-egy gigagyárat. Az európai gyárért Magyarország is versenyben van, és idén év végéig jelenti be a Tesla, hogy ki nyeri el a lehetőséget.
Forrás: Alternatív Energia

Igazi terepre való pickup, nagyon igényes belsővel

17_aug_innen_kep4Attól még, hogy egy platós kisteherautó tengelyig gázol a sárban, a benne ülőknek nem kell a kényelemről lemondaniuk. Így gondolták ezt a Carlex Design-nál és az MS-RT Road Technology cégnél is, kerékre állítottak egy luxus belső térrel rendelkező, ám még a legkeményebb terepen is helyt álló Ford Rangert.
A jármű külsejével Anglia egyik legnagyobb múltú Ford haszonjármű-nemesítője, az MS-RT Road Technology foglalkozott. A motorral nem bíbelődtek, hiszen a 3,2 literes soros öthengeres Duratorq turbódízel teljesítménye bőven elegendő, 200 lóerőt és 470 Nm nyomatékot szolgáltat. A karosszériát viszont sokkal keményebbé és funkcionálisabbá varázsolták.
A Ranger új, robusztus első lökhárítótoldatot, kiszélesített kerékjárati íveket, alvázvédő lemezeket, oldalfellépőt, valamint hátsó toldatot kapott és kiegészítő LED-es spotlámpákkal illetve fényrúddal szerelték fel. A kipufogórendszer króm végcsövekkel gazdagodott. A gyári felniket és abroncsokat is lecserélték, immár 18 colos grafitszürke kerekeken BF Goodrich bütykös terepgumik feszülnek. A kocsi felfüggesztését is megemelték néhány centiméterrel.
forrás : autoblog

ABT Audi R8 V10

17_aug_innen_kepAzok, akik alapkivitelű Audi R8-assal rendelkeznek, de vágynak a V10 plus változat teljesítményére, forduljanak bizalommal az ABT Sportsline-hoz. A Volkswagen-csoportos modellek híres nemesítője olcsóbban adja a plusz 70 lóerőt, mint amibe a gyári V10 plus modell kerül. A külső megvadítása persze már más tészta, de az ABT ahhoz is nagyon ért.
A középmotoros Audi R8 valódi szupersportautó, már a gyengébb verziója is félelmetes dolgokra képes. 5,2 literes V10-es szívómotorja 540 lóerőt ad le, amivel 3,5 másodperc alatt viharzik fel százas tempóra és eléri a 323 km/órás sebességet. A V10 plus már 610 lóerővel gazdálkodik, pontosan annyival, amennyivel egzotikus olasz rokona, a Lamborghini Huracan. A százas sprint a V10 plus esetében 3,2 másodpercre csökken, a végsebesség pedig 330 km/órára nő.
Az ABT szoftveres beavatkozással a sztenderd R8 teljesítményét 610 lóerőre, forgatónyomatékát pedig 560 Nm-re gyarapítja, 7386 euróért cserébe (nettó). Az R8 Coupé V10 plus 28 500 euróval drágább az R8 Coupé V10-nél, tehát megéri az ABT-hez ellátogatni. Ezek után akár még áldozhatunk állítható magasságú ABT rugókra és stabilizátorrudakra, de a kerekeket is lecserélhetjük és nincs akadálya a karosszéria agresszívabbá tételének sem. Többféle 19 vagy 20 hüvelykes kovácsolt felniszett közül lehet választani.
A kupé modellhez az ABT kétféle aerodinamikai csomagot is kínál, amelyek kifejezetten brutálissá teszik a kocsi megjelenését és kedvező hatással vannak a kanyarvételi képességekre is. A “Street” és “Race” verziók optimalizálják a karosszéria körüli légáramlást és plusz 20 lóerőt adnak a TÜV-engedélyes rozsdamentes acél sportkipufogó-rendszer révén. A street a visszafogottabb készlet, míg a Race továbbá karbon, oldalsó terelőlapokkal ellátott első toldatot és küszöbidomokat, karbon oldalpengéket és további szénszálas elemeket tartalmaz, melyek révén akár 50 kilogrammnyi súlymegtakarítás is elérhető.
Forrás : autoblog

Előző

Augusztus havi flotta híreink

Következő

Zelna Borászat Balatonfüred-Csopak