0
Shares
Pinterest Google+

A MINI első hibridje, a Cooper S E Countryman ALL4 a legtökéletesebb nagyvárosi MINI, ugyanis a napi ingázási feladatokat megoldja elektromos meghajtással, kompakt méretei révén parkolni is könnyű vele, sőt, jelen esetben ingyenes is. S a legjobb, hogy a márka védjegyének számító gokartos vezetési élmény is megvan benne

A MINI Countryman a brit prémium márka legnagyobb modellje, persze így is csupán 4,3 méter hosszú, tehát akkora, mint bármelyik kompakt ferdehátú. Ellenben magas és széles, tisztességes helyet kínál egy kisebb család számára. A hálózatról tölthető hibrid hajtáslánc persze kismértékben szűkítette a csomagteret és emiatt a hátsó üléspad is magasabbra került, de a gyakorlatban egy még mindig remekül kihasználható belterű autót kaptunk.
Ami a megjelenést illeti, a Countryman plug-in hibrid sármos és stílusos autó, és első pillantásra egyértelmű, hogy melyik márka szülötte. A némileg hosszabb és magasabb karosszéria, tovább a tetőlécek árulkodnak arról, hogy a legtágasabb, legpraktikusabb MINI áll előttünk. A márka összes jellegzetessége és védjegynek számító dizájnmegoldása felfedezhető a Countrymanen, elég rápillantani a fényszórókra, a hűtőrácsra, a hátsó lámpákra és a külső tükrökre, de távolabbról szemlélve az ablak- és lemezfelületek aránya, valamint a tető alakja is jellegzetes. A tesztkocsi pedig ettől angolosabb nem is lehetne, ugyanis brit versenyzöld színben pompázik, amit fehér motorháztető csíkok, fehér tükörházak és tető egészítettek ki.

A hibridségre mindenekelőtt a zöld rendszámból (feltétele, hogy az autó minimum 25 kilométert tudjon megtenni elektromos üzemben), a karosszérián elhelyezett egyedi jelvényekből és a sárvédőben kialakított töltőnyílásból lehet következtetni. Az autóba a BMW Csoport eDrive hajtáslánc-technológiáját építették, ami egy 1,5 literes háromhengeres benzinmotorból, egy villanymotorból és egy akkumulátorból áll.  A motorháztető alatt lakik a turbómotor, az elektromotort hátul, a csomagtér padlólemeze alatt rejtették el, az akkumulátort pedig a hátsó ülések alá építették be. Emiatt a második sorban utazók kicsivel magasabban ülnek, de ez nem befolyásolja a kényelmüket. A kombis, szabadidőautós felépítés miatt van elegendő fejtér, ráadásul az üléstámlák több fokozatban állíthatók. A csomagtér 405 literes és közel 1,3 köbméteresre bővíthető, ami tisztességes (a normál modell értékei 450/1390 liter).
A Countryman hibrid hosszában nagyjából egy kompakt autó tágasságát kínálja, magasságban azonban többet nyújt. Négy átlagos testmagasságú személy kényelmesen elfér benne és a csomagtér is sok holmit elnyel. Az ülések németesen kemény tömésűek, és nagyon jól tartanak. Akárcsak a külső megjelenés, az utastér is jellegzetes. Ilyen fő műszeregységet és középső kijelzőt nem találunk más autóban; a hatalmas körgyűrűbe ágyazott középső kijelző és kezelőszervek, továbbá a lentebb sorakozó billenőkapcsolók tipikusan Minis elemek és sokat hozzátesznek az egyedi hangulathoz. Jelen esetben az összkép rendkívül elegáns, a fekete bőrrel behúzott kormány, a gyémántmintás barna bőrkárpitozás és a krómozott részletek prémium érzetet adnak. Az autó kezelése is öröm, azonnal átláthatóak a kezelőszervek, a BMW iDrive infotainment rendszerenél pedig még mindig nem tudtak jobbat kitalálni.
No de induljunk is el az autóval. A MINI Cooper S E Countryman ALL4, ahogy a neve is jelzi, a sorozat legerősebb modellje, hibrid, és összkerékhajtású is. Az előre beépített és mellesleg rendkívül kulturáltan, vibrációmentesen járó 1,5 literes háromhengeres turbómotor 136 lóerőt és 220 Nm nyomatékot állít elő, amelyet a villanymotor igény szerint 88 LE-vel és 165 Nm nyomatékkal támogat meg. Együttesen 224 lóerőt és 385 Nm nyomatékot termelnek, sportautós gyorsulást és rugalmasságot nyújtva.

Az első kerekeket a belső égésű erőforrás, míg a hátsó tengelyt a villanymotor hajtja, s ha reggel feltöltött akkumulátorral indulunk el, akár 42 kilométeren át zéró emisszióval haladhatunk, maximálisan 125 km/órás sebességgel. Három különböző működési üzemmód áll rendelkezésünkre, ha környezetbarát módon szeretnénk közlekedni. A műszerfali billenőkapcsolóval választható Max eDrive mód kizárólag elektromos meghajtást tesz lehetővé 125 km/órás sebességig, a benzinmotor csak nagyobb sebességnél és padlógáznál segít be a hajtásba. Auto eDrive üzemmódban 80 km/órás tempóig mehetünk villannyal, efölött a benzinmotor veszi át a stafétát. A katalógusban megadott 2,5 literes városi fogyasztás ekkor is tartható. S végül elérhető a Save Battery mód, amikor az autót kizárólag a benzinmotor hajtja, hogy az akkumulátor töltöttségi szintje mindvégig 90 százalék felett maradhasson.
A 7,6 kilowattóra kapacitású akkumulátor hagyományos háztartási aljzatról 3 óra 15 perc alatt feltölthető, 3,7 kW-os fali töltővel pedig csak 2 óra 15 percig tart a művelet. A városi menetek előtt érdemes mindig tölteni, ugyanis a MINI energiavisszatermelés tekintetében jelentősen elmarad a hagyományos, öntöltő hibridektől. Menet közben, lassítással és fékezéssel alig nő a szufla a telepben; ha alacsony töltöttségű akksival indulunk el, az esetek 90 százalékában a benzinmotor fog hajtani. Ha sokat autópályázunk, 7 liternél is magasabb fogyasztással számolhatunk.
Egyébként a plug-in hibrid MINI-t nagyon jó vezetni, örömmel konstatáltam, hogy nála is érvényesülnek a klasszikus minis tulajdonságok, mint a gokartos vezethetőség, az élénk irányíthatóság és az érzékletes kormányzás. Nagyon jó érzés az autót terelgetni, azonnal reagál, szolgai módon követi az íveket, semlegesen fordul és nagyszerűen tapad. Egyetlen dolog róható csak fel neki, hogy a felfüggesztése túlságosan, feleslegesen kemény.
A MINI Cooper S E Countryman ALL4 rendszeresen újratöltve egy remek, takarékos kocsi, rövid távokra, ingázáshoz tökéletes, hagyományos autóként használva azonban nem hatékony, ilyenkor nem fogyaszt kevesebbet egy benzines autónál. Emellett kifejezetten drága is, minimum 11,7 millió forintot kell érte fizetni, extrákkal pedig a 16-17 milliós ársávba is könnyen bekerülhetünk

TESZTADATOK

• JELLEG
• kompakt crossover
• MOTOR
• 1499 cm3
• soros háromhengeres, 12 szelepes benzinmotor
• TELJESÍTMÉNY, NYOMATÉK
• 167 kW (224 LE) @ RPM
• 385 Nm @ RPM
• FIZIKAI PARAMÉTEREK
• Hosszúság: 4299 mm
• Szélesség: 1822 mm
• Magasság: 1559 mm
• Tengelytáv: 2670 mm
• Csomagtér: 405/1275 liter
• MENETTELJESÍTMÉNY
• Csúcssebesség: 198 km/h
• Gyorsulás 1-100 km/h: 6,8 s
• Fogyasztás (város / országút / vegyes): 2,5 / / l/100 km
• Tesztfogyasztás: l/100 km
• ÁRAK
• Alapár: 11 771 000 Ft
• Tesztautó ára: 16 883 200 Ft

Forrás: autóblog

Előző

Mikrozöldség - az új gasztrodivat

Következő

Bridgestone Europe, magyar lízingpiac, Volkswagen csoport TomTom megállapodás