0
Shares
Pinterest Google+

Az új Swift Európa számára a nemrég megrendezésre került genfi autószalonon mutatkozott be elsőként, óriási sikert aratva. Hazánkból ugyan elköltözött, de minden bizonnyal le fogja venni lábáról a magyar nagyközönséget is, ezzel az egészen új, és merész stílussal.

Ha a szépségről van szó, a vonzó külső nem minden. Ennél sokkal fontosabb az, amit a forma kifejez: a Swift „vezetésre született”. Az alacsony, rövid és széles kiállású karosszéria hangsúlyossá teszi a megjelenését. Erőteljes vonalaiban testet ölt a túláradó dinamizmus.

BIZTOS ALAPOK ÉS ÚJ STÍLUS

A új Swift megalkotásánál elsősorban azt tartották szem előtt, hogy az alapokra építve, a régi Swift sajátos jegyeit megőrizve, de mégis egy teljesen új stílusú modell születhessen, mely lenyűgözi vezetőjét. Így jöhetett létre az autó, aminek jobb a teljesítménye, és az új biztonsági technológiák segítségével hozzájárul a vezetés maximális élvezetéhez.

A Suzuki család legújabb tagja teljes hosszában 10 milliméterrel rövidebb az elődjéhez képest, míg a tengelytávja 20 milliméterrel nagyobb lett. Az autó 15 milliméterrel alacsonyabb is, azonban 40 milliméterrel szélesebb elődjénél. Az újgenerációs platformnak köszönhetően, az össztömeg még akkor sem éri el az 1000 kilógrammot, ha csúcsfelszereltségű modellt választunk. A megújult padlólemez és felfüggesztés fokozza a Swift dinamikus viselkedését és könnyű irányíthatóságát, kihangsúlyozva, hogy ez a modell „több mint egy városi kisautó”.

A motorválasztékot tekintve a Suzuki kitart 1.0 literes (110 LE) boosterjet benzinmotorja mellet, mely Japánban már több, mint tíz éve bizonyítja, hogy ha teljesítményről, és kitartásról van, szó, benne megbízhatunk. Emellett 1.2 literes (90 LE) dualjet benzinmotorral is elérhető lesz az új Swift.

TÁGAS TEREK

Az új Swift kompakt, tágas belső teret rejt az utasok számára. A vezetési élmény szem előtt tartása mellett az utastér egyedi kialakítása miatt a magasabb sofőrök is kényelmesen elférnek. A könnyen pakolható , praktikus tárolóhelyek pedig karnyújtásnyi közelségben vannak.

KÖZPONTBAN A VEZETŐ

Az aprólékos tervezési filozófiának köszönhetően, a vezetőt már első pillanatban azonnal elragadja a vágy az indulásra, hiszen a vezetőtér kialakítása sokkal több, mint egy átlagos kisautónál. A versenyautókra emlékeztető, D-alakú kormánykerék, a határozott tartású első ülések és a vezető felé fordított középkonzol sportosabb, minőségi atmoszférát teremt, amely összekapcsolja a vezetőt az autóval.

MODERN BIZTONSÁGI MEGOLDÁSOK

Az alapvető biztonságérzet elengedhetetlen a vezetés maximális élvezetéhez. Az utak új kedvence kanyarvételi tulajdonságainak köszönhetően magabiztosan tartja a kijelölt ívet. Az új Swiftben fejlett biztonsági technológiák — köztük a Suzukiban most először megjelenő megoldások — szolgálják a vezető és az utasok nyugalmát. A legújabb modellben a kombinált érzékelős vészfékasszsztens (DSBS) (lézerérzékelő és kamera) és a radaros fékasszistens (RBS) egyaránt megtalálható. Az új Swift ezekkel a rendkívül fejlett ütközésmegelőző berendezésekkel szolgálja a veszélyes közlekedési helyzetek elkerülését.

Előző

Bemutató: Renault Scenic

Következő

Májusi flotta híreink