0
Shares
Pinterest Google+

Elektromos meghajtású hiperautó

17_szep_tech_kep1A brit Ariel Motor Company bejelentette, hogy egy hatótáv kiterjesztős, elektromos hajtású hiperautót fejleszt. A gép két- és négykerék-hajtással is megvásárolható lesz, 600 vagy 1200 lóerővel. Utóbbi verziónál a menettulajdonságok minden képzelet felülmúlnak, nulláról 240 km/órára például 7,8 másodperc alatt katapultál az autó. A tervek szerint 2020-ban kerül gyártásba.

Az Arielnek az Atom és a Nomad szuperautók, valamint az Ace motorkerékpár mellett tehát lesz egy negyedik modellje is, az egyelőre Hipercar projektnév alatt futó villanyhajtású sportautó.
A Hipercarról máris sok dolgot tudunk, például hogy kizárólag brit fejlesztésű műszaki megoldások lesznek benne és hátsó-, illetve összkerékhajtású verzióban fogják kínálni. Tulajdonképpen egy soros hibrid villanyautó lesz, 750 voltos, 42 vagy 56 kWh-s hűtött illetve fűtött lítium-ion akkucsomaggal, amelyet szükség szerint egy 35 kW-os mikroturbina menet közben képes tölteni. A sofőrnek így nem kell aggódnia a hatótávolság miatt, ami a villanyautók nagy keresztje.
A Hipercarba kerékagy-motorokat építenek, melyek teljesítménye egyenként 220 kW (300 LE), nyomatéka pedig 450 Nm. A hátsókerék-hajtású modell így 600, az összkerekes pedig 1200 lóerős. A nyomaték 900, illetve 1800 Nm-re rúg. A négykerék-hajtású Hipercar szédületesen gyors, 2,4 másodperc alatt ugrik százra, 3,8 másodperc alatt 160-ra, 7,8 másodperc alatt pedig 241 km/órára gyorsul fel. Csúcssebessége 257 km/óra.
Az Ariel Hipercar a beleépített technika miatt drága lesz, ám menetteljesítményeivel háttérbe szorítja majd az 1 millió fontnál is drágább szupersportautókat.
Az Ariel Hipercar két- és négykerék-hajtású prototípusait kiállítják a millbrooki Low Carbon Vehicle Show-n szeptember 6-7-én, ám a végleges verzióra 2019-ig várni kell. A gyártást pedig egy évvel később kezdik meg.
Forrás: autóblog

Elektromos hajtású lesz a következő Volkswagen Mikrobusz

17_szep_tech_kep2A Volkswagen a kaliforniai Pebble Beach-en tartott Concours d’Elegance versenyen bejelentette, hogy az új Bullit, vagyis a Mikrobuszt az I.D Buzz tanulmányutó műszaki alapjain fogják gyártani. Az I.D. Buzz a kompakt négyajtós I.D. modell után, 2022-ben érkezik meg a márkakereskedőkhöz, s elektromos hajtású lesz. A Volkswagen főként az észak-amerikai, az európai és a kínai piacokat célozza meg az I.D.Buzz-zal, és mindenekelőtt az I.D. modellcsaláddal.
„A Detroiti és a Genfi autószalonokon történt bemutatkozás után sok levelet és e-mailt kaptunk az ügyfelektől azt kérve, hogy ”építsék meg ezt a gépkocsit!”- említette meg Pebble Beach-en Dr. Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója. Az sem véletlen, hogy a VW igazgatótanácsa  Pebble Beach-et választotta ki a döntés bejelentésére, amint azt  Dr. Herbert Diess elmagyarázta: „A Mikrobusz, ahogyan a  Bullit hívják Amerikában, mindig részét képezte a kaliforniai életmódnak, életvitelnek. Most ezt hozzuk vissza azáltal, hogy kifejlesztjük a Volkswagen következő e-nemzedékét, és újraértelmezzük a Bulli-t, ez alkalommal már elektromos változatban”
Ahogyan ez a Detroitban bemutatott autó esetében történt, az akkumulátorokat a gyártásba kerülő modellnél  is a gépkocsi fenéklemezére  rögzítik. Így az elektromos hajtás nem foglal el sok helyet, tehát az első és a hátsó tengelyeket is egymástól távolabbra lehet szerelni. Ezt azt eredményezi, hogy hosszú a tengelytáv és rövidek a túlnyúlások, ami több teret jelent a gépkocsin belül.
Mindazok, akik ezt a modellt teherszállításra kívánják használni, ugyancsak megtalálják számításaikat: „A minibusz verzió mellett egy I.D. Buzz Cargo változatot is bevezetünk a piacra nulla emissziós értékkel, ami nagymértékben automatizált vezetői képességgel is rendelkezik majd.”- mondta Dr. Eckhard Scholz,  a Volkswagen Haszonjárművek  márka vezérigazgatója.
Ben Pon, akinek családja sikeres Volkswagen  importőr Hollandiában, ugyancsak nagy érdeklődést mutatott  az I.D. Buzz iránt Kaliforniában. Éppen Ben Pon édesapja volt az, aki az első VW Bulli (T1)  kifejlesztését inspirálta egy több mint 70 éve készített rajzával. Noha a Volkswagen legidősebb és a legfiatalabb többfunkciós MPV gépkocsiját több, mint hét évtized választja el egymástól, az I.D. Buzz a híres előd génjeivel rendelkezik, miután  maximális tér kihasználhatóságot kínál egy közepes méretű személygépkocsiéval azonos méretben.
Hossza 4942 mm, szélessége 1976 mm, a magassága 1963 mm, ez is jelzi a koncepcióautó nagy belső térkínálatát. A gyártásra kerülő változat az új, teljesen elektromos architektúrára épül majd, és a tanulmányautó sok formatervezési megoldását is magán fogja hordozni. Így változtatható lesz az ülések elrendezése, rendelkezni fog interaktív összekapcsolhatósággal és magas fokú automatizált vezetési funkciókkal. Az elektromos autók kínálati skálájának kibővítése része a „Volkswagen Stratégia 2025”-nek, ami 2025-re több, mint 30 teljesen új elektromos Volkswagen kifejlesztését irányozza elő.
Forrás: autoblog

Dániában fizetnek a villanyautósoknak

17_szep_tech_kep3Az elektromos autózás nemcsak környezetbarát, de a világ energiagazdálkodásának is nagyon értékes kiegészítője lehet. Dániában most ezzel kísérletezik a Nissan.
A lényeg, hogy az autók – az elektromosak is – élettartamuk nagy részében állnak, ám az elektromos járművek akkumulátor-kapacitása ez idő alatt hasznos részévé válhat az elektromos hálózatnak. Ezért pedig szép összeget fizethet az áramszolgáltató. Egyelőre csak Dániában működik a konstrukció, de ott már most évi 1300 eurót – 396 ezer forintot – szedhet be néhány flottaüzemeltető, autónként, ami bőven fedezi az üzemeltetés éves költségét.
Ma még a villamosáram-szolgáltatók egyik komoly problémája a hullámzó energiaigény: nappal jellemzően sokkal több áramot fogyasztunk, mint éjjel, és jelenleg nem létezik olyan hatalmas akkumulátor, amely ezt a hullámzást valamelyest kiegyenlíthetné. Az elektromos autó erre tökéletes eszköz lehetne, ha elterjedne: éjjel felhalmozható benne az energia, aminek egy részét nappal – amikor egy tipikus, munkába járásra használt jármű csak parkol – visszajuttathatja a rendszerbe. Erre már a mai villanyautók is adnak lehetőséget: az aktuális Nissan Leaf például, a nagyobb, 30 kWh-s akkumulátorral 172 km-t tehet meg egy töltéssel, de egy tipikus európai ingázó nem megy 40-60 km-nél többet egy nap, azaz a tárolt energia kétharmada kihasználatlan marad. Ez pedig szolgálhat pufferként a nap legnagyobb fogyasztású óráiban az áramszolgáltató számára, úgy, hogy akár a nap vége felé, a hazaindulás előtti órákban az autókba visszatöltik az így elvett energiát, azaz az autó tulajdonosa nem is vesz észre az egészből semmit.
A Nissan most azzal kísérletezik, hogy a villanyautók ilyesfajta puffer-üzemmódja köré hogyan lehet működő üzleti modellt alkotni. Azt mondják, ha sikerül kidolgozni a részleteket, akkor szélesebb körben is elterjedhet a dolog, ami mind a villanyautó-tulajdonosok, mind az áramszolgáltatók számára hasznos lehet.
Becslések szerint 2040-ig durván a jelenlegi 300-szorosára nő majd a villanyautók energiafelvétele, és ezzel arányban az általuk tárolt energia mennyisége is. Jelenleg a világ energiafogyasztása mintegy 21 ezer TWh, a villanyautók ehhez képest mintegy 1800 TWh-t tárolhatnak, ami már nagyobb energiafelvétel-ingadozások kiegyenlítésére is elegendő lehet. Ezzel egyebek között csökkenthető volna az igények ellátásához szükséges erőművi kapacitás, vagyis összességében takarékosabbá lehetne tenni a Föld áramellátását, ha megfelelő mennyiségű elektromos jármű is részt venne benne.
forrás: greenfo.hu

Előző

Balsamico a csodaszer 

Következő

XII. Flottamenedzsment Konferencia