0
Shares
Pinterest Google+

Lendületben a fejlett technológiák

Autóvásárlási trendkutatások szerint Európában nagy mértékben nőtt az olyan technológiák népszerűsége, amelyek megelőzik az ütközéseket, egyenletes sebességet és követési távolságot tartanak és segítenek a parkolásban. Az öreg kontinens 22 országában mérték fel az új autók vásárlóinak szokásait. Azt tapasztalták, hogy egyre nő az igény az olyan megoldások iránt, amelyek mérséklik a közlekedéssel járó stresszt, és élvezetesebbé teszik vezetést. 2014-ben például már minden harmadik Ford gépkocsihoz rendeltek parkolás segítő technológiát, amely segít megtalálni a megfelelő parkolóhelyet, és be is kormányozza oda az autót. Ez az arány Svájcban majdnem eléri a háromnegyedet. A 2013-as évhez képest közel kétszeresére nőtt az automatikus fékezési technológiával felszerelt járművek aránya is, Svédországban pedig már ötből három vásárló rendelt ilyen rendszert. Az európai autósok tehát egyre inkább értékelik és igénylik a vezetést segítő innovációkat.

2
3

A távolságtartók aranykora

A sofőrök szerint az adaptív tempomat a legfontosabb segédelektronika. (2014-ben az európai Ford-vásárlók több mint fele rendelt valamilyen sebességtartó technológiát, a korábbi 48-ról 52 százalékra növelve az ezzel felszerelt autók arányát. A Ford trendkutatása szerint a listát Törökország vezeti 86 százalékkal, szorosan mögötte pedig Finnország (84 százalék) és Svédország (80 százalék) áll.
Az Adaptív Sebességtartó Automatika (ART) tartja a beállított követési távolságot, még akkor is, ha az előtte haladó jármű lassít. Ezzel tehermentesíti a vezetőt az országúton és az autópályán. Ha az ART egy lassabban haladó járművet észlel a jármű előtt, az autó vagy autóbusz automatikusan lefékez. Az ART szíve egy távolságmérő radar a jármű közepén. Három radarnyalábbal méri az előtte haladó járművek távolságát és relatív sebességét, maximálisan 150 m-es távolságig. Az ART 0,7 km/óra pontossággal méri a relatív sebességet. Ha nem halad jármű előtte, tempomatként működik. A távolságtartó tempomat mindenekelőtt közepes és sűrű forgalomban támogatja a vezetőt az országúton, és leveszi a válláról a kiigazító fékezések terhét. A lassulás körülbelül a maximális fékerő 20 %-ra korlátozott. Az ART által meghatározott távolság a sebességtől függ, és a sebességmérő állásához képest százalékos arányban adható meg. Az alapbeállításban az ART a sebességmérő távolságának kb. 60 %-át állítja be. Az ART az alapja az aktív fékasszisztensnek is (ABA). Ugyancsak hasznos sofőrsegédként, a Sávtartó Asszisztens, amely érzékeli az akaratlan sávelhagyást, és finom vibrációval figyelmezteti a vezetőt a kisodródás veszélyére. 2014-ben a Svédországban értékesített autók 51 százalékához rendeltek ilyen berendezést; a lista második helyezettje Norvégia (28 százalékkal), a harmadik pedig Svájc (21 százalék).

4
7

Veszély mindig van

A közúti forgalomban mindig leselkednek veszélyek. Fontos, hogy gyorsan és helyesen reagáljunk. A mai legmodernebb járművek ehhez minden támogatást megadnak a vezetőnek, ami csak napjainkban lehetséges. Persze érteni kell a nyelvükön és nem árt tudni mi, miért történik. Több időt kell szánni a kezelési útmutatók tanulmányozására. Nagy segítség, hogy több márkánál ezek már on-line is elérhetők, okos, interaktív alkalmazásokkal.
A különböző érzékelők idejekorán felismerik a kritikus helyzeteket, úgymint az erős túl- vagy alulkormányozottság, kritikus kormánymozdulatok, a pánik- és vészfékezések. A vezetőt azonban manapság teljesen kikapcsolni még nem lehet. Ez még csak a jövő zenéje. Az innovatív vezetéssegítő szolgáltatások viszont fokozatosan megjelennek a szériagyártmányokban. Eddig a kis kompakt autók esetében sofőrsegédként a tempomat volt elérhető. Ma már nemcsak a prémium-, hanem a tömegmárkáknál is megtalálhatók a további sofőrsegédek. Így például a Golf, a Ford Focus vagy az Opel Astra is kínál számos olyan elektronikát, ami könnyebbé teszi a vezető dolgát, csökkenti a baleseti veszélyeztetettséget. Nagyon változatos viszont, hogy melyik modellhez mennyiért érhetők el ezek az extrák? De már az alsóbb kategóriákban is valódi arzenál kínálkozik, ha élni akarunk velük. A legkomolyabb sofőrsegédnek számító távolságtartós tempomat ma is a sláger, de számos márkánál csak bizonyos felszereltségnél érhető el. A koccanás-gátló is egyre gyakoribb, bizonyos sebességig meg is állítja az autót. Ami jó szolgálatot tehet a dugókban.

 

5
8

A nagyágyuk már mindent tudnak

A prémium márkák legújabb generációs modelljei már szinte mindent tudnak. A legújabb generációs Mercedes-Benz S-osztály minden idők leginkább helyettünk vezető autójának ígérkezik. Már véd az autópályára forgalommal szembeni felhajtástól, a gyalogosgázolástól is. Számos egyéb okos funkcióval, távolságtartós, araszolófunkciós tempomattal, az eddigieknél fejlettebb, sávtartó elektronikával és gyalogosfelismerő rendszerrel is rendelkezik. Persze mindehhez a sofőr fogja a kormányt, ő felügyeli a rendszert. Még nem jött el az az idő, hogy a vezető teljes nyugalomban hátradőljön, bár a legújabb fejlesztések például az automatikus előzési funkció ismét közelebb visznek ehhez. A sofőr feladata azonban egyszerűbb, mint eddig bármikor. A különféle vezetéssegítő berendezések egyre könnyebbé, illetve biztonságosabbá teszik a közlekedést. Egyesek szerint azonban ezzel a vezetés élménye kerülhet veszélybe. Minél újabb és drágább egy autó, annál inkább”tehermentesíti” a sofőrt és veszi, veheti ki a kezéből az irányítást.

 

6
4
Előző

KÖSZÖNTŐ

Következő

Mercedes-Benz GLC