0
Shares
Pinterest Google+

Törés a Tesla lendületében

17_okt_innen_kep1Lényegesen kevesebbet gyártott a Tesla a Model 3 elektromos autóból a tervezettnél a harmadik negyedévben.
A Tesla a harmadik negyedévben 260-at gyártott a Model 3 típusból és ebből 220-at szállított le a megrendelőknek. Elon Musk vezérigazgató a 35 ezer dolláros induló áron tömegterméknek szánt autó júliusi bemutatóján közölte, hogy augusztusban százat fognak legyártani az új modellből, a szeptemberrel záró negyedévben pedig már több mint 1500-at. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az új modell gyártásának a felfuttatása “legalább hat hónapig maga lesz a pokol”. Az év végére heti 5 ezer Model S gyártását tűzte ki célul a Tesla.
A Tesla közleményében váratlan fennakadásoknak tulajdonította a Model 3 gyártásának tervezettnél nehézkesebb felfuttatását. A Tesla mindazonáltal rekordszámú, 26 ezer autót szállított le a július-szeptemberi negyedévben, 4,5 százalékkal többet, mint 2016 harmadik negyedévében. A leszállított autóknak valamivel több mint a fele, 14 ezer Model S típus volt, a fennmaradó rész túlnyomó része pedig Model X szabadidő terepjáró. Az idén a Tesla 100 ezer Model S és Model X elektromos autót tervez értékesíteni, 31 százalékkal többet, mint 2016-ban.
Az év eleje óta hatvan százalék nyereséget felhalmozó Tesla részvény két és fél százalékot veszített árfolyamából az amerikai tőzsdei nyitást követően. Az árfolyamveszteség rövidesen két százalékra mérséklődött. Forrás MTI

Mégsem terhelik túl az elektromos autók a villamos hálózatot?

17_okt_innen_kep2Nincs túl sok egyetértés az elektromos autók energiaellátásának ügyében. Míg a villamoshálózatok kezelői nemrég aggodalmukat fejezték ki azok várható terjedése miatt, addig az e-autólobbi szerint alaptalanok a félelmek. De akkor hol az igazság?
Az elektromos autók nem jelentenek veszélyt a villamoshálózatra – replikázott a német elektromobilitási szövetség (BEM) és a szélenergiai szövetség is arra a nemrég megjelent okfejtésre, melyet a németországi villamoshálózat-fenntartók vázoltak. A BEM elnöke szerint nem várható, hogy szűk keresztmetszetek alakulnának ki az energiaellátásban.
Kurt Sigl arra alapozza az eddigi félelmeket leszerelni kívánó kijelentését, hogy nem valószínű, hogy több millió elektromos autó tulajdonosa egyidejűleg helyezze töltőre járművét. Ez abból a szempontból érthető, hogy az elektromos autók akkumulátorai idővel egyre nagyobb kapacitásúak, a hétköznapokban egyre jobban használhatóvá válnak, mint ahogy az is egyértelmű, hogy ezeket a járműveket sem használjuk éjjel-nappal. – Egy átlagos német személykocsi 14 ezer kilométert fut egy évben, vagyis alig 40 kilométert egy nap. Ez nagyjából egy óra utazást jelent, tehát napi 23 óra marad, hogy a kocsi telepeit feltöltsük, ami nagy szórást biztosít az energiafelvétel időbeli eloszlásában – magyarázta Sigl.
Az elektromos autólobbi további érveket is fel tud sorakoztatni, például hogy a német autóállomány 11 millió tagja tulajdonosának második, akár harmadik példánya, így ezek futásmennyisége ennek megfelelően még alacsonyabb. A volt Audi-menedzsert támasztják alá a német szélipari szövetség adatai is. Egy modern szélturbina még a „széliparilag” kedvezőtlen fekvésű Bajorországban is 1500 Watt teljesítményre képes, ami négyezer elektromos kocsi energiaigényét fedi le.
Egy elektromos autó száz kilométeren átlagosan 17 kW (egy évre vetítve 2400 kW) áramot használ fel. Mindez – másik példával élve – előállítható 18 négyzetméternyi napelem segítségével is, ami nagyjából egy garázs tetejének területe.
Csakhogy ezekkel a logikusnak tűnő magyarázatokkal sem lenne szabad letudni azt a problémát, hogy egyes félelmek szerint 2022 után a német atomerőművek lekapcsolásával az áramkereslet jóval a -kínálat alatt marad. Az tisztán látszik, hogy mindkét oldal képes a saját igazát alátámasztó, megalapozott érvek felmutatására, ám amíg a nézőpontok nem közelednek, nehéz megállapítani, hogy Európa legnagyobb gazdasága néhány év múlva villamos áram exportőr vagy importőr lesz-e – márpedig ez egyáltalán nem kis kérdés a környező országok, így az európai közösség szempontjából sem. Forrás: autopro

Elektromos koncepciók frankfurtból

A 2017-es év legnagyobb autókiállításának tíz legjelentősebb újdonsága közül pár biztosan meghatározza majd a következő évek eladásait, mások viszont csak egy szűk rétegnek lesznek elérhetőek, viszont a technikájuk megmutatja, hogy hol tart ma az iparág, és milyen irányba tartanak a fejlesztések.
Ha ősz, akkor Párizsi vagy Frankfurti Autószalon. A két kiállítást felváltva rendezik, a páros években az előbbit, páratlanokban az utóbbit, így idén szeptemberben ismét a német vásárvárosra figyelt az autóipar. Az IAA néven ismert, kedden, a sajtónapokkal indító kiállítás arról hírhedt, hogy hatalmas alapterülettel rendelkezik, a két legtávolabbi pontja között legalább fél órát kell gyalogolni, éppen ezért a pavilonok között villanyautókkal viszik a látogatókat körbe a vásárvárosban.
A BMW i5 még cask tanulmány autóként volt jelen
A kis i3 és az i8 sportautó után végre egy olyan villanyautót is bemutat az i almárka, ami akár családi autónak is beválhat. Az i5-ről még elég keveset lehet tudni, de az biztos, hogy ötödik generációs, tisztán elektromos hajtást kap, ami a korábbinál jóval nagyobb energiasűrűségű akkumulátort és hatékonyabb villanymotort jelent. A 2021-ben érkező villanyautó állítólag 5-700 kilométert tehet majd meg két töltés között, és 3-as vagy 4-es szintű önvezetési képességgel is rendelkezik majd.
A továbbiakban néhány gyönyörű és környezetbarát szerkezet a Frankfurti Autószalonról:

Előző

Emisszió-mentes közlekedés, M1 Auto Tuning Show

Következő

Köszöntő