0
Shares
Pinterest Google+

Ünnepe a kávénak, illatának, aromájának, hatásának.

A legutóbbi statisztikák szerint 10 magyarból 8 rendszeresen, naponta iszik kávét. Sokan el sem tudják képzelni a nap indítását kávé nélkül, de vannak olyanok is, akik csak az íze miatt szeretik a forró, fekete italt kortyolni.
A kávénak már több mint egy évtizede világnapja is van, mely idén szeptember 29-re esett.

Érdemes a kávé világnapjáról néhány szót ejteni. Valamikor a ’80-as évek elején Japánban ünnepelték meg először a kávé napját. Ott azóta is nagy tiszteletben tartják ezt a napot. Amerikában elsőként 2005-ben rendezték meg a kávé napját, ami náluk nemzeti ünneppé vált, majd 2015. október 1-jén Milánóban is ünnepelték az International Coffe Day-t.

Élettani hatások

A kávé megemeli a vérnyomást és a pulzusszámot, kitágítja például az agyi ereket – felébreszt és felélénkít. A kávéban fellelhető koffeinmennyiség körülbelül 3-5 órán keresztül van a szervezetedben – majd kiürül. Fokozza a veseműködést és sokaknak felér egy fejfájáscsillapítóval is. 4 óránál gyakrabban nem tanácsos kávézni, és napi 3-4 csészénél több fogyasztása sem javasolt . Savassága miatt károsíthatja a gyomor nyálkahártyáját – kis tejjel fogyasztva, a tejfehérje megköti a kávé savait.
Bőrünkre is hatással van. Pattanás, rosacea vagy bármilyen gyulladás? A kávé savas, ezek a savak pedig zavarhatják a hormonokat, különösen a stresszhormonokra van hatással, ami a bőr olajtermelését szabályozza.

Figyeljünk , mit viszünk be a szervezetünkbe. Nem csak az ételre, az italra is vigyázni kell és az igaz a kávéra is okozhatnak. Javasolt az üvegből készült főzőcsésze vagy magas nyomású eszpresszógép. Valamint sok múlik az időzítésen: a legfrissebb adatok és szakértők szerint érdemes délután 2 előtt kávézni, mert esetleg alvási zavarokat okozhat.

Az espresso, ristretto, americano, flat white, cappucino, latte és társaik is úgy lesznek a legfinomabbak, ha hozzáértő folyamatoknak vetjük alá a kávét. A minőségi kávéélvezők számára nagy öröm, hogy az elmúlt években elterjedtek a kis, kézműves kávézók, melyek a kávék tökéletes főzete mellet némi szeretet is csempésznek a fekete italba.

Espresso agrumato

Rendkívül frissítő, citromízű kávéital. Étkezés után desszertként fogyasztható. Alig negyedóra alatt, könnyen elkészíthető.
Hozzávalók:
• 4 eszpresszó
• Citromízű hideg tejkrém
A citromízű hideg tejkrémhez (1 liter)
• 145 gramm citromhéj
• 330 gramm víz
• 660 gramm kristálycukor
A krémhez
• 100 gramm sovány tej
• 3-4 jégkocka
• 20 gramm citromszörp
Elkészítés:
• Készítse el az eszpresszót, és öntse egy pohárba
• Töltse meg citromízű hideg tejkrémmel
• Díszítse kandírozott citromhéjjal
Cukorszirup:
• Mossa és hámozza meg a citromokat
• Szelje vékony csíkokra, és tegye egy edénybe a citromok héját
• Adja hozzá a cukrot és a vizet
• Keverje jól össze, és melegítse fel tejhabosítóval
• Hagyja lehűlni, és tárolja hűtőben
Citromízű hideg tejkrém:
• Öntsön 6 teáskanál citromszörpöt a tejhabba
• Adja hozzá a hideg sovány tejet

Előző

Fleetnews

Következő

Október havi flotta híreink