0
Shares
Pinterest Google+

Még biztonságosabb lesz a Volvo

A 2020-tól gyártott Volvo-modellek beépített sebességkorlátozással érkeznek: hiába bír az autó többet, 180 km/h-nál nem gyorsul majd tovább – írja a The Guardian.
A Volvo pusztán a biztonság miatt hozta meg ezt a különös döntést: a gyártó szerint így kevesebb halálos baleset lesz az utakon. Ez a sebesség egyébként még mindig magasabb a legtöbb uniós ország 120–130 km/h-s korlátozásánál, a Volvo pedig kiemelte, hogy az általuk gyártott rendőrautók végsebességét nem korlátozzák majd.

„Bár a sebességkorlátozás nem jelent gyógyírt az összes problémára, megéri, ha legalább egyetlen életet meg tudunk menteni” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo elnöke, majd hozzátette: a gyártónál bíznak abban, hogy ez a húzás bedobja a közbeszédbe a gyári sebességkorlátozás elterjedését.
A cég egyben azzal is kísérletezik, hogyan lehetne GPS-szel ellenőrizni az autók mozgását, hogy vész esetén akár automatikusan, távolról is csökkenthessék azok sebességét.
Forrás: www.theguardian.com

Az önvezető autó morális dilemmái

Régi téma, amire egy új kutatás elég erős visszajelzést talált. A kutatás a világ 130 országából, közel félmillió ember megkérdezésével, 40 millió válasz értékeléseként, végül a tudományos világ egyik legelismertebb lapjában a Nature-ben jelent meg.
Régóta szó van már arról, hogy az önvezető technológiának nemcsak a technikai megvalósítása nehéz, hanem komoly morális dilemmákat is felvet. Klasszikus probléma, hogy egy balesetben, ha elkerülhetetlen valamely gyalogos elütése, hogyan döntse el az önvezető autó, hogy a zebrán lévő járókelők közül, melyiket üsse el. Továbbá az a kérdés is idetartozik, hogy inkább a sofőr életét védje vagy a babakocsit tologató terhes járókelőét. Melyik a fontosabb?
Azt a statisztikákból tudjuk, hogy az anyósülés a legveszélyesebb hely az autón belül, ugyanis a sofőr, önvédelmi reflexeinek köszönhetően, általában magát védi az anyósülés kárára (nem véletlenül hívjuk azt anyósülésnek magyarul…). De mi a helyzet akkor, ha ezt a dilemmát az önvezető autóban egy számítógép fogja mérlegelni, aminek már a programozáskor meg kell mondjuk, hogy hogyan döntsön majd helyettünk? Ez nem technológiai kérdés, hanem kőkemény morális dilemma.
A kutatás azt találta, hogy ha elkerülhetetlen az ütközés és jobbra rántva a kormányt egy macskát ütünk el, balra rántva pedig egy babakocsit, akkor inkább rántsa jobbra a kormányt az önvezető autó, mert a macska inkább „feláldozható”, mint a babakocsi. Talán ez érthető is. Az már érdekes azonban, hogy egy bűnöző értéke nagyjából a kutya és a macska között van… Egy kislány (ha csak kicsit is, de) „többet ér” mint egy fiú. Egy atletikus alkatú embert védeni kell, míg az elhízott inkább „feláldozható”. Az idősekhez képest pedig a fiatalok nagyobb védettséget kellene élvezzenek.
Morbid a számokkal játszani, de előbújik belőlem az egyedi kockázatot csökkenteni akaró befektető egy ilyen chart láttán. Ez alapján a bűnöző azzal védené magát a legjobban, ha babakocsit tolna? Egy idős nő pedig sokat javítana túlélési valószínűségén azzal, ha egy orvosba karolva menne át a zebrán. És vajon honnan fogja tudni az autó, hogy ki az orvos és hogy a nagy nő nem kövér, hanem terhes?
E dilemmák mellett is igazi társadalomtanulmány a kutatás, aminek a következtetései bőven túlmutatnak az önvezető technológián. Akit érdekel, itt tud jobban elmélyedni benne a Nature holnapján.
Forrás: www.alapblog.hu

Kötelező vezetési segédletek?

Egy 2018-as előterjesztés szerint vezetéstámogató rendszerek egész sorát kellene szériafelszereltségként kínálniuk az autógyártóknak az EU-ban eladott járművekhez a jövőben. A javaslatról a hírek szerint márciusban döntenek, és ha megszavazzák a törvényt, akkor 2022-től lépne érvénybe az új rendszer.
A legfontosabbnak az automata-vészfékező rendszer kötelezővé tételét tartják, ám a gyorshajtás visszaszorítása is komoly feladat. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács szerint az új intézkedéssel 15 éven belül 25 000 életet mentenének meg, mely egy elég optimista becslésnek tűnik.
A következő biztonsági asszisztenciákat tennék szériafelszereltséggé:

  • Automatavészfékező rendszer
  • Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer
  • Sebességhatároló
  • Ittas vezetést tiltó rendszer beszerelésének előkészítése
  • Fáradtság és koncentrációfigyelő rendszer
  • Vészfékezésre figyelmeztető jelzés
  • Tolatásfigyelő
  • Baleseti adatrögzítő rendszer

Sok vezetéstámogatót már most is alapáron kínálnak egyes autógyártók, hiszen például az Euro NCAP törésteszten csak vészfékező asszisztenssel ellátott modellek kaphatnak ötcsillagos minősítést. Az új szabályozás értelmében a biztonsági modulokat olyan módon kellene az autógyártóknak fejlesztenie, hogy azt a fogyasztók is elfogadhatónak tartsák. Ezen felül arra is fokozottan figyelniük kell majd a mérnököknek, hogy a járművek agyát ne lehessen meghackelni.
Az viszont egyelőre kérdéses, hogy ha az Európai Parlament megszavazza az intézkedést, akkor rendelkeznek-e arról, hogy milyen módon kell az autó vételárába beépíteni a gyártóknak az új biztonsági kiegészítőket. Van esély arra, hogy az egyes modellek alapárának növekedéséhez vezet majd az új törvény. Az mindenesetre vitathatatlan, hogy a közlekedési balesetek száma visszaszorítható lenne az új szisztémával.
Forrás: www.alapjarat.hu

Előző

Elektromos autó eladások, Nissan LEAF, Formula-E 2018/2019 –es évad

Következő

Mikrozöldség - az új gasztrodivat