0
Shares
Pinterest Google+

VinChain, a használt autók „útlevelének” globális adatbázisa

A tervek szerint 2018 végétől elérhető lesz Egyesült Államokban és az Európai Unió egyes országaiban a VinChain, a Blockchain-alapú autótörténeti globális adatbázis.

Ez a komplex rendszer ötvözi a szoftver-, hardver- és blokkhálózati megoldásokat. (A Blockchain, azaz bloklánc, blokkhálózat olyan elosztott adatbázis, amely egy folyamatosan növekvő, adatblokkokból álló listát tart nyilván, a hamisítást és módosítást kizáró módon. A blokkok a kezdeti megvalósításokban csak adatot tároltak, ma már futtatható kódok tárolására is alkalmasak. Egy blokk tranzakciók listáját és benne tárolt programok által végzett műveletek eredményeit tartalmazza, valamint metaadatokat, amik időponthoz és az előző blokkhoz kapcsolják.)

A VinChain biztosítja a gépkocsik számára a digitális azonosítókat, ha úgy tetszik, nemzetközi autós e-útleveleket tart nyilván. Ennek eredményeként megbízható információk állnak majd rendelkezésre a vevők és az eladók számára, hozzájárulva az adásvétellel kapcsolatos csalás lehetőségének mérsékléséhez. Emellett leegyszerűsíti az autóval kapcsolatos információk közlésének folyamatát, legyen szó eladásról vagy a vezetés során mért adatokról, amelyek a biztosítás megkötésének feltételeit befolyásolják.

A hardveres megoldás jelenleg az iparági szabványos, a motorháztető alatt található OBD chip, amely az autóinformációkat az adatbázisba közvetlenül a kommunikálják. A VinChain csapata olyan chipek fejlesztésén dolgozik, amelyek érzékenyek lesznek és a legpontosabb járműadatokat fogják generálni.

A szoftver megoldás a VinChain applikáció. Ez a felhasználók számára intuitív interfészt biztosít a rendszerhez való kommunikációhoz. Szerepe van még a rendszerben az úgynevezett Vin-tokeneknek is, amelyek az alkalmazáson belüli vásárlások (vagyis jelentések) elkészítéséhez, valamint a VinChain hálózat hűségprogramjaiban való részvételhez használatosak..

A Blockchain-megoldás megóvja az adatbázisban lévő adatokat. Ez a védelem létrehozza az új iparági bizalmi standardot, lehetővé téve, hogy a használt autók piaca is része legyen Smart Economy, az Okos Gazdaság reneszánszának.
Forrás: www.bit-media.org

Az „okos gyártás” kiváló példája a Lamborghini

Az 1963-ban Ferruccio Lamborghini
által alapított ikonikus autómárkát 1998-ban 100 milliárd líráért vásárolta meg az Audi-csoport. Ez a tulajdonváltozás egy olyan átalakulás kezdetét jelentette, amely idővel a Lamborghinit az Industry 4.0 modelljévé tette. Vagyis az intelligens, „okos” gyártás kiváló példájává. Ezt a forradalmi változást az olasz nemzeti iparpolitika is támogatta, amely részint a 80 millió eurós állami beruházást, részint az elkövetkező tíz évben elkülönített magánforrásokból származó 1 milliárd eurót jelent. Az Urus városi terepjáró gyártása Olaszországban, Sant’Agata Bolognese (Bologna) városában maradt – eredetileg a szlovákiai Audi-gyárban állították volna elő -, biztosítva a folyamatos technológiai fejlesztést.

A gyár 80 000 négyzetméteres területén nem látunk megszokott, futószalagos termelést. Fehér fémkeretekről hatalmas sárga „csipeszek” lógnak le, amelyek felemelik az autó vázát. A földön nincsenek nyomvonalak és hengerek. Helyükön az automatizált masinák egyik állomásról a másikra mozognak elképesztő pontossággal: háromszoros GPS, lézeres és elektromágneses irányító rendszer teszi ezt lehetővé. Igazi paradigmaváltás zajlott le a gyártásban, a szekvenciális összeszereléstől a moduláris összeszerelésig. Ez a változás a „rugalmasság” fogalmára koncentrál, és lehetővé teszi, hogy valamennyi fázisba rendkívül könnyedén beavatkozzanak. Minden modell testre szabható, az ülések párnázásától, a kárpitozásától a karosszéria színén át a kiegészítők választékáig. Végül is az iparban 4.0 pontosan azt jelenti, hogy „az ügyfél király”.

A gyártást felügyelő szoftver nyomon követi, nyilvántartja és felügyeli az egyes mozgásokat, műveleteket és folyamatokat. Az összeszerelő munkában cobotok, azaz együttműködő robotok is részt vesznek azokban a fázisokban, ahol emberi közreműködésre még szükség van.

Teljes kapacitással az Urus gyár 350 alkalmazottat foglalkoztat (jelenleg a gyártás a fejlesztési szakaszban lévő autókra korlátozódik). Az új munkatársak legalább három hónapos képzési programon vesznek részt az alapvető munkaállomások esetében és hat hónapot az összetettebbek kapcsán. A tréning a gyakorlatban és egy virtuális valóságot szimuláló, fejhallgatókkal felszerelt külön helyiségben zajlik. Az „okos gyártás” már ott tetten érhető volt, hogy a gyár mindössze 12 hónap alatt épült meg egy korábbi mezőgazdasági földterületen.

Forrás: www.morningfuture.com

Olcsó nemzetközi fizetés internet alapú kártyával

A nemzetközi fizetések kellemetlen velejárója a többletköltség, ami a többszöri átváltásból, a használt árfolyamból és az esetleges díjakból adódik. Ezek kiküszöbölésére több nem bankok által kínált eszköz is rendelkezésre áll, egyikük a 2015 óta létező, folyamatosan új szolgáltatásokat kínáló Revolut, amely Magyarországról is igényelhető.
Ezt a mobil applikációra épülő internetes fizetési lehetőséget egy “elszámolóház”, a Revolut működteti, ahol pofonegyszerű számlát nyitni és a különböző lehetőségeket beállítani.
A Revolut a számlán az előzetesen (bankkártyás fizetéssel vagy átutalással feltöltött) egyenleget három különböző pénznemben tartja nyilván: euróban, amerikai dollárban és angol fontban.
130 országban lehet fizetni vagy ATM-ből készpénzt felvenni az általa kibocsátott (egyénként a nagy kártyarendszerek, azaz a MasterCard és a Visa örve alatt működő) prepaid-kártyákkal.

A hagyományos banki plasztikokkal szemben azonban az elszámolás valós idejű, transzparens és mindig az éppen elérhető legjobb (bankközi, „google-grade”) árfolyamon történik.
A kártya okos, mert vásárláskor mindig a helyi pénznemben tartott egyenleged fogyaszt először, csak akkor „nyúl” a többihez, ha az adott tranzakció kimerítette a rendelkezésre álló keretet. Az alapcsomag elemei a következők: ingyenes eurószámla, illetve fontszámla, 25 országra kiterjedő ingyenes átutalás, bankközi kamatláb használata a devizaátváltáskor, 200 euró/font értékben ingyenes ATM-használat.
Forrás: www.revolut.com

Előző

Utcai terep-versenyautók a Toyotától

Következő

Tervezzen velünk: varázsoljuk együtt élménnyé a konyhában eltöltött pillanatokat