0
Shares
Pinterest Google+

Már Újpestre is el lehet jutni a GreenGóval

A GreenGo a szolgáltatási területén kívül, a Megyeri úti Elmű-Émász telep környékét is kiszolgálja mostantól, ott pedig kifejezetten a flottát ellátó gyorstöltőt telepített az energiaszolgáltató – írja közleményében a magyar carsharing-szolgáltató. Az együttműködés eredményeként a GreenGo szolgáltatása nem csak az Elmű-Émász dolgozóinak, hanem a környéken élő magánfelhasználók számára is elérhetővé válik.
A két vállalat már a GreenGo indulása óta kooperál, Michaletzky Bálint ügyvezető kiemelte, hogy az Elművel való partnerség példaként is szolgál a többi vállalati partnerének abban, hogy a Greengo rugalmas, és ha a feltételekben megtalálják a közös előnyöket, akkor ki tudnak mozdulni a jelenlegi szolgáltatási területen kívülre is.

Jászay Tamás, az Elmű-Émász vállalatfejlesztési igazgatója szerint így azon túl, hogy a vállalat bővítette a saját dolgozói számára a mobilitási palettát, még több tapasztalatot tud gyűjteni az elektromos autózásról, amit be tudnak építeni a csoport e-mobilitási stratégiájába.
A GreenGo legutóbb 2018 októberében bővült: először 270-re, majd év végéig 300 autóra növelte az elérhető kocsik számát, ezzel párhuzamosan újabb zónákat adott a szolgáltatási területhez: a XI. kerületben Gazdagrét, a teljes XIII. kerület, a IV. kerület egy része, a II. kerületben a Kapy útig lehet az autókat elérni, amihez most még hozzájön Újpesten a Megyeri út környéke.
Forrás: www.forbes.hu

Rolleres Bubi Helsinkiben

A finn fővárosban figyelnek az idők hívó szavára, ugyanis a Vuosaari kerület bérrollereket állított szolgálatba a Smart Cities World portál szerint.
Vuosaariról tudni kell, hogy ez Helsinki legnagyobb kerülete (mondhatni Rákosmentéje), szóval van igény a távolságot gyorsan és hatékonyan leküzdő eszközökre. Ezért kitalálták, hogy 30 állomáson elhelyeznek 300 rollert, lábbal hajthatókat és elektromosakat vegyesen. Fontos, hogy ez még csak ún. pilot project, szóval teszt, ami április 15-től október végéig tart.
A tesztet a helyi BKV, azaz HSL csinálja a Samocat Sharing nevű céggel, és azt akarják megvizsgálni, hogyan vonható be a város életébe a mobilitás ezen új fajtája. A rollerek felvétele a dokkolókból egy appplikációval, QR-kód leolvasásával történik majd.

A projekt amúgy nem vadiúj és úttörő annyira. A Samocat Espoo városában, sőt Moszkvában és orosz városokban is kísérletezik vele, sőt egész Európában terjeszkednének. Helsinkiben mindenesetre egy kérdőíves módszerrel döntötték el, hova érdemes dokkolókat tenni (lakótelepek, közlekedési csomópontok, bevásárló- és irodaközpontok). A cél pedig az, hogy a HSL idővel kiszáll az egészből, és az piaci alapon működik tovább.
Forrás: www.travelo.hu

Önjáró tehervonatok

Oda rendelik a kocsit, ahol szükség van rá, aztán ha bepakoltak, a jármű – ahogyan jött, önműködően – elgurul a pályaudvarra. Amit az önvezető autókkal kapcsolatban már gyakran emlegetnek, az a vasúti kocsiknál is megvalósulhat, legfeljebb valamivel többet kell rá várni. A tehervagonok önjárósága talán a legérdekesebb része annak a koncepciónak, amelyen Braunschweigban, a német repülő- és űrkutatási központban (DLR) dolgoznak. A jövő tehervonatát tervezik, NGT Cargo néven.
A koncepció több eleme valóban ismerős lehet már, de az egész együtt felforgathatja majd a vasúti teherszállítást. Az óránként akár 400 kilométeres sebesség hasonló ahhoz, amit napjaink személyszállító szuperexpresszei tudnak. Az, hogy a szerelvények vezető nélkül közlekednének, ismerős lehet akár a budapesti 4-es metróból is. Az NGT Cargo esetében ezt úgy képzelik el, hogy egy-egy „repülésirányító” a távoli vezérlőpultokról 5–6 teherszerelvényt felügyelne, és szükség esetén bármikor átvenné az irányítást. Még keresik a módját annak, miképpen őrizhető meg a távmasiniszták ébersége az egyhangú ügyelet közben, hogy hatékonyan avatkozhassanak be, ha hirtelen baj adódna.
A ma szokásosnál rövidebb, maximum 250 méteres szerelvények konvojban közlekednének, minimális követési távolsággal, egymással csak virtuálisan összekapcsolva. Éppen úgy, ahogy a ma már szépen haladó kísérletekben önvezető kamionok sora követi a legelső (egyelőre ember által vezetett) teherautót. A német elképzelés szerint az efféle konvojokban tetszés szerint egymás mögé sorolhatóak lennének személyszállító expresszek és tehervonatok, bármilyen kombinációban. A pálya így sokkal jobban kihasználható, hiszen a szerelvények – persze a biztonsági berendezések átalakítása után – sűrűbben követhetik egymást.

A fő újdonság az, hogy a vagonok egyesével rendelhetők meg a legközelebbi rakodóállomásra, amely nagyobb cégek esetében akár a gyáron belül is lehet, más esetekben teherautóval kell majd odáig szállítani az árut. Ezeket a rövidebb, néhány kilométeres utakat a kocsik mozdony nélkül tennék meg, persze ott nem a szuperexpresszek sebességével. Amikor netán többen igyekeznek azonos irányba, szerelvénnyé kapcsolnák össze magukat. A kocsik önjáró volta és számítógépes irányítása olyan trükköt is lehetővé tesz majd, ami ma biztosan kisiklatná bármelyik vonatot. A váltókat a mozgó szerelvény alatt is át tudnák állítani, egy-egy vagonnyi precizitással, így választanák szét a különböző célállomásra tartó kocsikat. Ehhez persze újfajta (oldalirányban nyíló) csatlakozóval kell majd összekapcsolni az egyes vagonokat.
A száguldó tehervonatról úgy gondolják, hogy 300 kilométeres távolság fölött már versenytársa lehet a közúti fuvarozásnak. Mivel a gyorsaság a döntő, azt nem is tervezik, hogy a világ másik feléből hajókon Európába cammogó árut teszik át az NGT Cargóra. Éppen ezért a kocsikat úgy méretezik, hogy nem a hajós, hanem a repülőgépes konténerek passzolnak rájuk. Minderre 2030-ig kell várni. Hamarabb érkezhetnek a vezető nélküli francia teherexpresszek, amelyeket már 2025-ben forgalomba állítanának.
Forrás: www.hvg.hu

Előző

Húsvéti kalácskörkép

Következő

Connected Day Konferencia Budapest, 2019.05.08.