0
Shares
Pinterest Google+

Olcsóbban jövünk ki, ha nagyobb tételben vásárolunk – ezt a közhelyet mindenki ismeri. De ha nincs szükségünk sokra az adott áruból, mit tegyünk? Összefoghatunk többen és kihasználhatjuk az ebből fakadó előnyöket. Ezen előnyök elsősorban anyagiak a nagyobb volumenből adódó kedvezmények miatt, de lehet környezetvédelmi (pl. telekocsi szolgáltatások), és esztétikai hasznuk is (egy parabolaantenna sok helyett).
A közösségi vásárlás egyik sajátos formája a közösségek által vásárolt biztosítás. Legyen az balesetbiztosítás, egészségbiztosítás, vagy épp legfőbb vagyontárgyunk, az otthonunk biztosítási fedezete, egy biztos: sokat megtakaríthatunk azzal, ha összefogunk.
Ha egy társasház tulajdonosközössége összefog, és úgy dönt, hogy lakásaikat együtt, egyetlen szerződésben biztosítják a kedvezőbb díj érdekében, megtehetik: ez a társasház-biztosítás. A közhiedelemmel ellentétben ezen biztosítási forma nemcsak a közös használatban, tulajdonban lévő épületrészeket fedezi, hanem a komplett épületet az alapbetontól a tetőgerincig. Ebben természetesen benne vannak az egyéni lakások is, mindenestől. Ahol a közösség hajlandó emiatt magasabb közös költséget fizetni (jellemzően így fizetik alapterület-arányosan a díjat), a lakástulajdonosoknak elég csak az ingóságaikat biztosítani egyéni szerződésekben.
A lakásbiztosításokban piacvezető Aegon Magyarország társasház-biztosítási termékében, az Aegon Praktikában ráadásul mód nyílik arra is, hogy egy a közösség által elfogadott négyzetméterenkénti értékig az egyéni lakások ingóságait is e szerződésen belül biztosítsák. Egy ilyen, ún. „komplex” társasház-biztosítás mellé pedig már egyáltalán nincs szükség egyéni lakásbiztosításra. Ha a lakástulajdonosok az így megtakarított, nem kevés pénzt például lakástakarékpénztári befizetésekre használják fel, többletkiadás nélkül teremthetnek fedezetet egy-egy épület-felújításra vagy korszerűsítésre. De költhetik fagyira, is, persze.

Kapcsolat:
https://tanacsado.aegon.hu/952886

Flotta bankszámla a Takarékbanknál

A munkaadónak takarékos, a munkavállalónak kényelmes a Flotta kedvezménycsomag., amely a Takarékbanknák érhető el.
A cégek számára előnyös, mert a munkavállalói bérek kifizetése készpénzkezelés és házipénztár működtetése nélkül történik, gyors és egyszerű a csoportos átutalás, a Takarékban-csoporthoz tartozó az FHB-nál vezetett vállalati számláról az FHB-nál vezetett lakossági számlára kevesebb adminisztrációval és kedvezőbb díjtételekkel utalhatók a munkabérek és a járulékok. A munkavállalók egyéni pénzügyi igényeknek megfelelő bankszámlacsomagokat kapnak, valamint a folyamatos tájékoztatást az aktuális hitel-, megtakarítási és egyéb kedvezményekről, illetve online is elérhető bankszámlakezelést, a díjmentes FHB NetB@nk szolgáltatáson keresztül. Mindez kiegészül az FHB Díjcsökkentő Családi Csomag kedvezményekkel, mellyekkel a családtagok is részesülhetnek az akciókban.
Forrás: www.takarek.hu

Béreljen SIM tárhelyet!

A cégek jelentős része – a mobil telekommunikációs piacon kialakult erőteljes verseny miatt – nagyon kedvező (pl. flotta) percdíjak mellett használja a vállalati mobil előfizetéseket. Jó néhányan ún. „korlátlan” csomagot kaptak, ami azt jelenti, hogy egy adott havidíj megfizetése mellett minden irányt – mobil és vezetékes – további forgalmi díj felszámítása nélkül hívhatnak a mobil előfizetésről.
Ezt figyelembe véve ezeknek a cégeknek jó okuk van arra, hogy minél több hívást a mobil előfizetésről indítsanak. Ezért a cégek egy része, aki kényelmi okokra hivatkozik a vezetékes előfizetés „kárára” valójában anyagi megfontolások alapján dönt.
Ellenérv e megoldással szemben ugyanakkor az, hogy a mobil előfizetésekhez kapcsolódóan néhány vállalati szempontból fontos funkció nem vagy csak megalkuvásokkal megvalósítható. A mobil számokra érkező hívásokat nem lehet a céges központi IVR-ra irányítani és ott kezelni. Nem megoldható ezen hívásokhoz a hangrögzítés és a rögzített hívások központi kezelése (GDPR). Költségesebben valósítható meg a mobil átirányítás, amire szükség lehet, pl. ha senki nem veszi fel egy hívócsoport hívásait, vagy vészhelyzet (pl. internet szolgáltatás leállása) esetén.
Ezeket a problémákat oldja meg a SIM tárhely (SIM slot) bérleti szolgáltatás. Ez esetben az ügyfél meghatározott számú mobil előfizetéséhez kapcsolódó SIM kártyáját tárhely bérleti konstrukcióban elhelyezheti az alközponti infrastruktúrában, ami így gond nélkül integrálható az IP alközponti infrastruktúrába. Az adott SIM-hez tartozó telefonszám így akár a cég központi szervíz telefonszáma is maradhat, a számra érkező hívásokhoz pedig igénybe vehető az IVR vagy a hangrögzítés. A számot használó kolléga/kollégák akár asztali IP telefonkészülékükről is indíthatnak hívásokat a SIM-en keresztül (annak a tarifacsomagjával). A mobil előfizetés pedig kaphat egy VIPeX melléket, így központon belüli – mellék – hívással ingyenesen hívható.
Forrás: www.opennet.hu

Mi várható a technológiák fejlődésében?

Az SAP Trend Report jelentése a jövőt alakító technológiákat két csoportra osztja: az egyikbe azok tartoznak, amelyek már jelen vannak, de még nem terjedtek el széles körben, a másikba azok, amelyek jelenleg még csak prototípusként léteznek (vagy még úgy sem), a távolabbi jövőre azonban jelentős befolyást gyakorolhatnak. Némely technológia már ismert a sci-fi irodalomból vagy a fantasztikus filmekből, de előfordul az is, hogy a technológia felülmúlja a sci-fi szerzők képzeletét.
4D nyomtatás – Az MIT Self-Assembly Lab által kifejlesztett technológia lényege, hogy a felhasznált anyag képes a színét és más tulajdonságait is megváltoztatni. Ez tehát azt jelenti, hogy az elkészült „nyomtatás” nem marad állandó az időben, azaz a negyedik dimenzióban is változik. Az alakváltozásra képes anyagokat a hadiiparban már használják, de számos más ágazatban is forradalmi változásokat idézhetnek elő. A négydimenziós nyomtatás mindazonáltal még gyerekcipőben jár, óvatos becslések szerint is legalább 10 évbe telhet, amíg szélesebb körben is elterjed.
Kvantumszámítógépek – A kvantumszámítógépek olyan mikrofizikai jelenségeken alapulnak, amilyen a kvantum-szuperpozíció vagy a kvantum-összefonódás. A kvantumbitek (qubitek) alkalmazásával a számítási teljesítmény exponenciálisan növekedhet a meglévő bináris (0 vagy 1) rendszerhez képest, így komoly kihívást jelenthet – például – a manapság széles körben alkalmazott, számítási bonyolultságon alapuló titkosítási rendszerek számára. A kvantumszámítógépek egyelőre szintén a kezdeti lépéseknél tartanak, a fejlesztés jelenleg a kvantumszámítás „hardverére” koncentrál.

Neuromorfikus számítástechnikai rendszerek – A hagyományos processzorokat használó neuromorfikus hardverek a természet legbonyolultabb felépítését, az idegrendszert utánozzák. A kvantumszámítógépekhez hasonlóan ezek a kutatások is a legelső fázisban járnak; a neuromorfikus hardver programozása új típusú, jelenleg még kifejlesztésre váró technikákat igényel. A neuromorfikus számítógépek rendkívüli teljesítménnyel kecsegtetnek – csekély energiafelhasználás mellett. A lehetséges felhasználási területek között van a gépi tanulás, a mintázatfelismerés, a képfeldolgozás és a robotika.
Agy/számítógép interfész – Lehetséges, hogy egy számítógép közvetlenül az agyunknak “beszéljen” és ezzel párhuzamosan olvassa a gondolatainkat? Az emberi agy és a számítógép közötti közvetlen kapcsolat szinte hihetetlennek tűnik, de a technológia területén komoly haladást értek el, és sokan az ember és a gép közötti kommunikáció legtökéletesebb formájának ígéretét látják benne. Ahogy a hordozható eszközök is egyre kisebbekké válnak, és egyre több „kézi vezérlést“ nem igénylő technika válik elérhetővé, valószínűleg a – nem invazív – agy/számítógép egységek is megjelennek, például a virtuális valóságot generáló headsetekben. A technológiát a pszichiátria vagy akár a hadiipar is felhasználhatja, de idővel megjelenhetnek az ilyen kapcsolaton alapuló játékok is.
Bioszámítógépek – A miniatürizálás jelenlegi határait feszegető technológiák közé tartozik a biológiai molekulák számítástechnikában való felhasználása is. A bioszámítógépek az adattároláshoz és -feldolgozáshoz mesterségesen előállított (többnyire DNS-) molekulákat használnak, az élő szervezetekben végbemenő folyamatok mintájára. A számítások elvégzését a DNS-láncokkal reakcióba lépő enzimek segítségével végzik el. A biológiai alapú számítástechnika révén nagyon kicsi helyen, nagyon gyorsan, nagyon pontosan és – potenciálisan legalábbis – párhuzamosan lehet majd számításokat végezni, ma még elképzelhetetlenül alacsony energiafelhasználás mellett. A technológia fejlesztése éppen csak elkezdődött, az első működő egységekre még legalább egy évtizedet kell várnunk.
Forrás: www.jovogyara.hu

Előző

27. Budapest Borfesztivál

Következő

A gin története