0
Shares
Pinterest Google+

Kezd felépülni a járvány okozta sokkból az új autók piaca

Több mint 75 ezer új személyautó került forgalomba az év első hét hónapjában a Magyar Lízingszövetségnek a Datahouse adatain alapuló összeállítása szerint.  Bár ez 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi – a járványhatás miatt – alacsony szintet, 16 százalékkal még mindig elmarad 2019 azonos időszakától, amikor majdnem 90 ezres eladást regisztráltak. Az újabb adatsorból már egyértelműen látszik, hogy kezd kilábalni a járvány okozta múlt évi sokkból a nemzetközi és a magyar újautópiac. Az új autók piacát némileg visszafogja azonban környezetvédelmi normák szigorításához köthető drágulás, a vásárlók óvatossága, valamint a globális chiphiány, amely számos autóipari cégnél akadályozza a gyártást. A chiphiányból adódó problémát jól mutatja, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár emiatt tart többhetes szünetet. A világ egyik legnagyobb autógyártója, a VW szerint a chiphiány a második félévben lesz igazán érzékelhető a nemzetközi autópipacon és komolyabb problémákat okozhat az autógyártásban és autószállításokban. Ami a magyar autópiac további szegmenseit illeti éves szinten a furgoneladások az év első hét hónapjában 18 százalékkal nőttek a múlt évi teljesítményhez képest, de 2019 azonos időszakától még 9 százalékkal elmaradtak. A teherautók esetében a tavalyihoz képest 61 százalékos növekedés volt, de a tavalyelőttitől még 25 százalékos az elmaradás. (forrás: www.lizingszövetség.hu, www.datahuse.com)

Növekedés a magyar lízingpiacon is

Bár első látásra jelentős, 36 százalékos növekedést ért el a magyar lízingpiac a finanszírozott összeget tekintve, az új lízingszerződések száma pedig 16 százalékkal nőtt, a bővülés főként a bázishatásnak köszönhető, azaz a járvány miatti tavalyi visszaeséshez képest jelentős. Az ágazat a 2019-es szinteket még nem érte el – közölte a Magyar Lízingszövetség. Az autófinanszírozás területén 84 milliárdról 97,5 milliárdra nőttek a kihelyezések. A flottapiac látványos, 111 százalékos emelkedést ért el, ahogy a nagyhaszongépjárművek finanszírozása is jelentős bővülést mutatott. „A múlt évben a járványhatás a második negyedévben húzta vissza leginkább a gazdaságot, így a lízingpiacot. A múlt év első felében a lízingpiac számára kulcsfontosságú beruházások volumene több mint 5 százalékkal, a GDP pedig majdnem 14 százalékkal esett vissza. Így nagyon alacsony volt bázis, az idei 36 százalékos növekedéssel a finanszírozott összeg még így is 3 százalékkal elmarad 2019 azonos időszakától, igaz, a 2018-as szintet 14 százalékkal felülmúlja” – értékelte a friss adatokat Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Tovább árnyalja a képet, hogy ha a darabszámokat vesszük figyelembe, akkor a 17 százalékkal kevesebb szerződés köttetett 2019-hez képest, de még a 2018-as szinthez képest is 8 százalékos elmaradás tapasztalható. A piaci adatokból látszik, hogy a különböző lízingpiaci szegmensnek eltérően teljesítettek az idén is. Az agrárgépfinanszírozás emelkedő pályán maradt: a finanszírozott összeg közel 52 milliárd forintra rúgott, ez az egy évvel korábbihoz képest több mint 13 százalékos javulásnak felel meg és 14 százalékkal haladja meg a 2019-es szintet. Az autófinanszírozásban felemás a kép. Tóth Zoltán közölte: „A teljes lízingpiaci finanszírozott összeg idei eddig elért növekedésében szerepet játszott, hogy a személyautók ára emelkedett az euróárfolyam alakulása és a környezetvédelmi normák bevezetése miatt, a kereslet azonban nem nőtt. Ezt mutatja, hogy a személyautó-finanszírozási szerződések száma a 2017-es szinten van, ez pedig 2019 első feléhez képest 17 százalékos, 2018-hoz viszonyítva pedig 8 százalékos elmaradást jelent. A személyautókhoz köthető finanszírozott összeg 97,5 milliárd forint volt az első félévben, szemben a tavalyi 84 milliárddal és a két évvel korábbi több mint 104 milliárd forintos szinttel. Tóth Zoltán szerint a finanszírozott összeget felfelé húzó autódrágulásnak még nincs vége, az év második felében folytatódhat. Az autófinanszírozáson belül lendületes fejlődést volt a flottapiacon, ami egy nagyobb beszerzésnek köszönhető. Ebben a szegmensben az új kihelyezések összege 45 milliárd forintot tett ki a félév végén, ez 111 százalékos növekedést, azaz duplázást jelent a múlt évhez képest, a tavalyelőtti összegtől pedig 3 százalékkal elmarad. A nagyhaszongépjárművel – teherautók, kamionok, pótkocsik, buszok – finanszírozása jelentős bővülés ment keresztül: a kihelyezett összeg 71 milliárd forintra, 86 százalékkal nőtt éves szinten, így az a szegmens már közelíti a járvány előtti szinteket.  A teljes lízingpiac majdnem felét – 45 százalékát – lefedő termelőeszköz-finanszírozásban idén még 6 százalékkal volt szűkebb a piac, mint két évvel korábban. Az egyéb gépeknél – amelyeknek több mint felét a szerszámgépek adják – a kihelyezett összeg 36 százalékkal marad el a 2019-es szinttől. A nagyhaszonjárművek esetében 7 százalékos a lemaradás, az agrárgépek viszont több mint 11 százalékos pluszban vannak a tavalyelőtti értékekhez viszonyítva. Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy rövid távon a következő fontos lépés a magyar lízingpiac szempontjából a hiteltörlesztési moratórium sorsa. A lízingcégek felkészültek a moratórium lezárására és annak meghosszabbítását csak azoknál a magánszemélyeknél és cégeknél látják indokoltnak, akik valóban rászorulnak a további halasztásra.” Tóth Zoltán a Magyar Lízingszövetség várakozásait ismertetve azt mondta: A mezőgazdaság kedvező helyzetben van, növekednek a terményárak, jók a terméshozamok, emellett a támogatások is segítik a szektort, ezeknek köszönhetően a beruházási kedv magas szinten maradhat, a jelenlegi kilátások szerint akár 2022 végéig – ez pedig az agrárgépfinanszírozásnak is támaszt ad. A pandémia miatti jelentős visszaesés után az egyéb gépeknél már láthatóak pozitív jelek. E téren nagyon fontosak a célzott gépes pályázati pénzek, amelyek inkább csak 2022-ben mutatkoznak meg majd a statisztikákban.  A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai felkészültek arra, hogy a gazdaság visszapattanása után, a tartós növekedéshez biztosítsák a finanszírozást. Különösen a kis- és középvállalkozások fejlődéséhez biztosnak rugalmas finanszírozási konstrukciókat” – tette hozzá.  Segíthet ebben, hogy ősszel jön az államilag támogatott új Széchenyi-programhoz tartozó lízingkonstrukció.  Ez nagyon kedvező forrást nyújthat a cégeknek, emellett továbbra is elérhetőek az exportőr cégek számára az EXIM – szintén állami támogatású – lízingkonstrukciói. (forrás: www.lizingszövetség.hu).

A lízing is helyet kapott a Széchenyi kártya programban

A magyar gazdaság komoly visszaesést könyvelhetett el tavaly a koronavírus-járvány miatt, az idén viszont növekedésre van kilátás. Ennek eléréséhez kedvezményes finanszírozási lehetőséget kapnak a magyarországi vállalkozások. A koronavírus-járvány utáni fenntartható gazdasági növekedés érdekében július 1-től elindul a Széchenyi Kártya keretein belül a Széchenyi Kártya Újraindítási Program. Ennek keretében többféle kedvezményes finanszírozási konstrukciót, köztük támogatott lízingfinanszírozást igényelhetnek a magyar vállalkozások. A Széchenyi Kártya Újraindítási Programban elérhető lízingkonstrukciók éves kamata maximum 0,5 százalék lehet hála az állami kamattámogatásnak. A rendkívül kedvező finanszírozási alternatíva a Magyar Lízingszövetség szerint lehetőséget ad a vállalkozásoknak arra, hogy alacsony költség mellett új eszközberuházásokat valósítsanak meg, ezzel ösztönözve a gazdaság növekedését. A lízing konstrukció előre láthatóan szeptemberben indul. „A Magyar Lízingszövetség és a kormányzati döntéshozók együttműködésének eredményeként az Széchenyi Kártya Újraindítási Programon belül államilag támogatott lízingkonstrukciók is elérhetőek lesznek” – mondta Vály Judit, a Magyar Lízingszövetség alelnöke.  A részletek még kidolgozás alatt állnak, de az új, rendkívül kedvezményes konstrukció kézenfekvő megoldást jelenthet az eszközberuházást tervező vállalkozások számára. Segít abban is, hogy a lízingcégek továbbra is jelentős szerepet játszanak a gazdaság újraindításában, elsősorban a mikro- kis- és középvállalkozások beruházásai finanszírozásán keresztül. Mint ismert, a lízingcégek évente mintegy 450 -500 milliárdnyi forrást biztosítanak a kkv-szektornak az eszközbeszerzésekhez.   Az új konstrukció a Magyar Lízingszövetség szakértői szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a beruházások lendületet kapjanak. Erre szükség is van, mert a beruházások volumene 2020-ban éves szinten közel 4 százalékkal csökkent és az idei első negyedévben is csak 2,5 százalékos növekedést mutattak. Ennél pedig jóval nagyobb tempójú bővülésre van szükség a kilábaláshoz. A lízingpiacon az új kihelyezések összege tavaly 14 százalékkal 639 milliárd forintra csökkent, ezt az idén növekedés követheti. A Széchenyi Kártya Újraindítási Programban várhatóan szeptembertől elérhető lízingkonstrukciók segíthetik a finanszírozott összeg bővülését. Egyelőre azonban még nem lehet arra számítani, hogy a 2019-ben elért 740 milliárdos kihelyezést az idén elérje a magyar lízingpiac. (forrás: www.lizingszövetség.hu)

Népszerű az EXIM kárenyhítő lízingkonstrukciója

Hamar népszerűvé vált a koronavírusjárvány miatt életre hívott, 2020. május 29-től igényelhető EXIM kárenyhítő lízingkonstrukció. A kárenyhítő csomag keretében a lízingcégek egy év alatt immár az ezredik lízingügylet megkötésén is túl vannak. (A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) célja, hogy a magyar exportőrök számára hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson a járvány ideje alatt is. Az integrált keretek között működő bank és biztosító feladatát közös szervezetben és megjelenéssel, EXIM elnevezéssel végzi.) A három pillérből álló EXIM Kárenyhítő Programcsomag a termékeiket, szolgáltatásaikat exportáló hazai vállalkozásoknak segít a járvány okozta gazdasági hanyatlás megfékezésében, és a kilábalásban.  A kárenyhítést szolgáló intézkedéseik egyik kiemelkedő terméke a lízingcégeken keresztül, refinanszírozásban elérhető konstrukció.   A kárenyhítő lízingforrás termelő beruházások finanszírozása, gépek, berendezések, felszerelések, tehergépjárművek vásárlása mellett a korábban hasonló céllal igénybe vett, piaci alapú finanszírozás kiváltására is alkalmas. A pandémia okozta piaci bizonytalanság ellensúlyozására a kamattámogatott, kedvezményes és fix kamatozású konstrukció kiszámítható megoldást jelent. Euró- és forintalapon egyaránt folyósítható, a maximális futamideje pedig 6 év, így a feltételek a lízingigényű iparágakban működő vállalkozások egyéni működési, gazdálkodási modelljéhez alakíthatóak. A lízingcégek régóta kínálnak az EXIM-mel közös lízingkonstrukciókat, az ezekhez köthető finanszírozott összeg 2019-ben 16,9 milliárd forintra rúgott, tavaly a járvány miatt 33,4 milliárd forintot tett ki, az idei első negyedévben pedig 13 milliárd forint új kihelyezés volt köthető hozzájuk. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai és az EXIM a következő időszakban arra számítanak, hogy a vállalkozások a jövőben, a pandémia okozta válság lecsengésével egyre bátrabban veszik igénybe a kedvezményes kamatozású lízingfinanszírozást fejlesztéseik és piaci terjeszkedésük hatékonyságának pénzügyi támogatása érdekében. (forrás: www.lizingszövetség.hu)

Tovább nőttek a lízingcégek mezőgazdasági kihelyezései

A lízingcégek mezőgazdasági tőkekintlévősége az elmúlt öt évben fokozatosan bővült, 2021 első negyedévének végére elérte a 237,0 milliárd forintot. Ez az összeg 42,7 százalékkal, azaz 71,0 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét. Ezen belül az új mezőgazdasági gépek lízingelt állománya 32,6 százalékkal 177,9 milliárd forintra, a használt gépeké 64,6 százalékkal 52,4 milliárd forintra emelkedett. A mezőgazdasági gépek körében továbbra is az új gépek részesedése volt kiemelkedő, azonban ez az arány 80 százalék alá mérséklődött (75,1 százalék).  Az új mezőgazdasági gépek állománynövekedése értékben meghaladta a használt gépekét 2021 első negyedévében.  A tőkekintlévőségek emelkedéséhez hasonlóan a lízingszerződések száma 58,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értékét, ezáltal 1176 darabra emelkedett 2021 első negyedévének végén. A legnagyobb növekedés az új mezőgazdasági gépeknél jelentkezett, amelyekre 54,7 százalékkal többet, összesen 857 szerződést kötöttek, emellett a használt mezőgazdasági gépekre kötött lízingszerződések száma 54,3 százalékkal 290 darabra nőtt. (forrás: www.agrartrend.hu, www.lizingszövetség.hu)

 

 

 

Előző

A HŰSÍTŐ MENTA

Következő

XVI. Flottamenedzsment Konferencia