0
Shares
Pinterest Google+

Ki hitte volna! Van szerencsés magyar aki vásárolhat és így Ford GT tulajdonos lesz!

2016 áprilisában a világ 6506 autórajongója jelentkezett, hogy az első 500 darab Ford GT szupersportkocsi tulajdonosa lehessen. Az egyetlen szerencsés magyar jelentkező számára most jött el a pillanat, hogy átvehesse a legelső Magyarországra szállított Ford GT kulcsait.
A 3,5 literes, V6-os EcoBoost motorral hajtott országúti Ford GT a márka eddigi leggyorsabb sorozatgyártású modellje. Teljesítménye 647 lóerő, forgatónyomatéka pedig 746 Nm, vagyis a Ford új, 3,5 literes V6-osa erősebb, mint bármely más sorozatgyártású EcoBoost motor, így a Ford GT az eddigi leggyorsabb autó, amely valaha is a Kék Ovál emblémát viselte. A motor forgatónyomatékának 90 százaléka már 3500 1/perc fordulatszámtól rendelkezésre áll.
A 347 km/órás végsebességre képes szupersportkocsi versenyautó változatát arra tervezték, hogy 50 évvel a legendás győzelem után ismét rajthoz álljon és nyerjen a Le Mans-i klasszikus 24 órás futamon. Ezt a történelmi bravúrt 2016-ban, a bejelentés évében véghez is vitte a Ford és Chip Ganassi csapata. Az utcai kivitel is sokban hasonlít a versenygéphez, hiszen karosszériája ugyanúgy karbonszálas anyagból készül, és egy 647 lóerős, 3,5 literes V6-os EcoBoost motor hajtja, hogy hasonló élményt kínáljon a közúton, mint a versenypályán.

Az autó aktív aerodinamikája a mindenkori vezetési helyzetnek megfelelően változik; erre szolgál többek közt az orr-rész különleges légbeömlője, vagy a nagyméretű, kihajtható légterelő szárny. A hidraulikus futómű az optimális teljesítményhez igazítja az autó hasmagasságát, a vezető pedig az öt egyedi üzemmód (Normál, Vizes út, Sport, Versenypálya, V-Max) segítségével a mindenkori helyzethez hangolhatja az autó viselkedését. A 10 colos digitális kijelző automatikusan igazodik az 5 egyedi üzemmódhoz, hogy a vezető az adott helyzetben mindig a legkönnyebben olvashassa le a lényeges információkat.
A Ford GT karbonszálas építési módja nemcsak a tömegcsökkentést szolgálja, hanem e megoldással olyan karosszériaforma alakítható ki, ami acélból vagy alumíniumból megoldhatatlan lenne. Kevesebb, mint 1400 kg üres tömegével a Ford GT teljesítmény-tömeg aránya 2,14 kg/lóerő.
A Ford kínálatában most jelenik meg először azon a színskála, aminek révén a Brembo féknyergek is egyedivé varázsolhatók; a karbon-kerámia féktárcsákra markoló, egy tömbből mart, hatdugattyús féknyergek alapfényezése eloxált fekete, de a kínálatban ezüst, kék, narancs és vörös szín is szerepel.
A Magyarországon most átadott Ford GT fehér színű, klasszikus kék dupla csíkozással, kék Brembo féknyergekkel.

Jól hallotta , 750 lóerős a BMW X6 M

A G-Power X6 M-je, ahogy a neve is jelzi kegyetlenül erős és 300 fölött megy! A G-Power az előző generációs BMW X6 M-hez már kiadta a Typhoon szélesítő karosszériaszettjét, s most megtette ugyanezt a friss, F86-os szériával. A recept maradt a régi, a lényeg a kiszélesített sárvédőknek és küszöböknek köszönhető brutális megjelenés. A csomagban nemcsak a vaskosabb sárvédők szerepelnek, hanem egy új, nagyobb légbeömlőkkel rendelkező első lökhárító, új küszöbök, valamint egy új hátsó lökhárító. Némi plusz pénzért a szett kiegészíthető speciális, szellőzős motorháztetővel és karbon diffúzorral. Hátul kétoldalt a titánium kipufogórendszer szénszál bevonatú 102 mm-es végződései tűnnek elő. A végeredmény igen impresszív, az X6 M igazi díjbirkózónak néz ki.

A G-Power munkatársai természetesen a gyári felniket is kicserélték egy házon belül fejlesztett garnitúrára. Az öt duplaküllős, kovácsolt Hurricane RR görgők királyi 23 colos méretben kerültek fel az autóra. A tökéletes optikáról az állítható GX6M-RS sportfutómű gondoskodik, amely elöl 40, hátul 30 mm-es ültetést tesz lehetővé. A csillapítás kilenc fokozatban szabályozható, ami jó hatással van a kezelhetőségre.
A német nemesítő azonban a motorháztető alatt élte ki magát igazán, mélyreható módosításokat hajtott végre a 4,4 literes ikerturbós erőforráson. A feltöltőket átépítette, kicserélte a leömlőket és a katalizátorokat, végül pedig átírta a motorvezérlést és kiiktatta a sebességlimitert. Az X6 M-ben immár 750 tagú ménes várja a sofőr parancsait, ami 175 lovas gyarapodást jelent. A nyomaték pedig 980 Nm-re ugrott fel, ami elképesztő 230 Nm-es növekedéssel egyenlő. Az X6 M Typhoon csúcssebessége meghaladja a 300 km/órát, a negyed mérföldes távot pedig 11,5 másodperc alatt abszolválja, ami igazán elismerésre méltó.

Forrás: autóblog

Előző

Ferrari-piros, Parkoló Gorilla, Új csúszásgátló motorokhoz

Következő

Károsanyag-kibocsátást mérés, BMW villanyautó, Tesla 3, elektromos és dízel arány, hipertöltők