Posts In Category

bor and more

Japánban a jelentősebb borkészítés a 19. század második felében indult meg, a nyugati kultúra elfogadásával a Meidzsi restauráció idején. Japán legfőbb borkészítő régiója a Jamanasi prefektúra, mely 40%-át adja a hazai termelésnek, bár

A középkorban az edammer (edami) sajt az ország legfontosabb exportcikke volt. Edam akkoriban kikötőváros volt, és a sajtgömbök innen jutottak el Németországba, Franciaországba, sőt az Alpokon át Itáliába is. A mai Ijssel-tó felé nyíló átjárót azonban a múlt század húszas-harmincas éveiben a tengertől való területhódítás során lecsapolták, a hagyományos sajtpiac meg is szűnt, bár más holland városok piacairól még ma sem tűnt el

Palkonya ma is hűen őrzi a XVIII. században betelepített német szőlőművesek építészeti kultúráját. A község legnevezetesebb műemlék együttese a faluvégi domboldalt beborító, 53 présházból álló pincesor Palkonya a nagy múltú Villányi borvidékhez tartozik, mint Villánykövesd is a három szintre rendezett pincefalu. A Mokos Családi Pincészet mindkét előbb említett településen, gazdálkodik.

Szerkesztőségünk meghívásra , Barcelonába utazott. Elsősorban nem a szokásos turista látványosságok ismételt megtekintése, hanem kifejezetten a Flottamagazin Bor & More rovatainak szinesítése érdekében a katalánok cava nagyhatalmainak megismertetése volt célunk. Barcelonától mintegy ötven

Mayer Márton pincészete a Villány borászati főútvonalának számító Batthyány utcában található. Szőlészetük jelenleg 11 ha, melyből 1,5 ha fehér – a Siklósi borvidéken -, a többi vörös fajta pedig  Villányban, illetve közvetlen környékén,

A Csetvei Pincészet idén 5 éve nyitotta meg kapuit a gyönyörűséges Móri Borvidéken, a Vénhegy lábánál. A birtok egy csendes kis zsákutcában, a Hársfa utcában található, ahol takaros kis sváb pincék emlékeztetik az arra járókat, hogy egy történelmi borvidéken járunk. A Pince – Ezerjó és a Hársfa utca alkotják ma Mór városának kiemelt pincesorait. Az első generációs borászat megálmodója

Balatonederics, ez a csendes – kedves, ezer főt alig meghaladó lélekszámú település nem csak rengeteg érdekességet tartogat az idelátogatók számára , de kiváló természeti adottságainak, fekvésének köszönhetően ideális szőlőtermesztésre is. Ezt érezte meg és hozzáértőként döntött a hely kiválasztásában Pálla Gábor Ödön szőlész-borász , aki így vall borászatukról, elképzeléseikről, céljaikról:

Az európai borreform árnyékában különösen érdekes egy olyan ország borászatával, borkultúrájával megismerkedni, ahol a szőlőterület nagysága, az évente megtermelt bor mennyisége folyamatosan növekszik, az export pedig az utóbbi évtizedben robbanásszerűen megemelkedett. A borszőlő

Egy városi legenda szerint az Újvilág a kaliforniai szőlőtőkéket is a magyaroknak köszönheti. Haraszty Ágoston gróf hagyományaként a borvidéken senkinek sem kell elmagyarázni, hogy hol található Magyarország. Haraszthy Ágoston földbirtokos, a kaliforniai szőlőtermesztés

Borkészítési módszerek A geológiai adottságok és a termőföldek megművelésén kívül, a másik fontos minőségi tényező a borkészítési módszerek művészete. A kiváló készletek és az a többlet odaadás, ami máshol hiányzik a borkészítéshez, teszik