0
Shares
Pinterest Google+

A Radovin Borkereskedés immár 15 éve van jelen a hazai borkereskedelemben. Jelenlétükkel kezdetektől fogva színesítették a hazai palettát. Kis méretük dacára hamarosan üde színfolttá váltak. Az üzlet ajtaja, folyamatosan nyílt és a környék lakói tudták, hogy ha ajánlásra van szükségük vagy újdonságra, különlegességre, itt megkapják! Soha nem arra törekedtek, hogy a mások által bejáratott kitaposott úton haladjanak, sokkal inkább a saját útjukat próbálták és próbálják a mai napig is járni, egyengetni.

A Radovin tulajdonosainak nagyon fontos, hogy minél izgalmasabb tételeket ismertessenek meg vásárlóikkal. Törekednek rá, hogy minél több, kevésbé ismert termelő tételét szerettessék meg a közönségükkel. Fontosnak tartják, hogy általuk minél szélesebb látókörre tegyenek szert a hozzájuk betérők, valamint igyekeznek minél több egyelőre kevésbé ismert termelőnek lehetőséget biztosítani arra, hogy szélesebb rétegekhez jusson el boruk. Kínálatukban fontos szerephez jutnak a kis palackszámban piacra vagy hazánkba kerülő italok. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek prémium minőségű, ritkaság számba menő borok és röviditalok felkutatására és bemutatására. Az utóbbi években impozáns pezsgő és whisky kínálatot alakítottak ki, amellyel a legkülönlegesebb igényeket igyekeznek kielégíteni. Szakértő kollégáikat maximális odafigyeléssel választják ki, így aki betér hozzájuk biztos lehet abban, hogy a legjobb kezekben van, és bátran hagyatkozhat munkatársaik segítségére.

Vásárlóik Budapesten jelenleg két borszaküzletünkben illetve a webshop-jukon érhetik el őket, ahonnan az egész ország sőt Európa területére vállalnak kiszállítást.

A mosoly, a közvetlen – már-már baráti – kapcsolat minden vásárlónak jár!

Ismerje meg a Radovint Ön is!

Elérhetőségek:

Radovin Borműhely:
1136, Budapest, Pannónia utca 17/b
Nyitva tartás: H-P 11.00-20.00, Sz 10.00-18.00
e-mail: pannonia@radovin.hu

 

Radovin Borkereskedés:
1028, Budapest, Hidegkúti út 71
Nyitva tartás: H-P 11.00-19.00, Sz 9.00-18.00
e-mail: hidegkut@radovin.hu

www.radovin.hu

image_07
image_05

A cikk olvasóit egy kis játékra invitálnánk.

Az alábbi kérdés helyes megválaszolói közt kisorsolunk összesen hat palack üdítő nyáresti rosé bort.

Hány szaküzlete van jelenleg a borkereskedésnek?

A választ a nyereményjáték oldalon tudja elküldeni nekünk.

 

Előző

Fluence – a jó választás

Következő

Cadillac, Hyundai, BMW, Lada