Borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt – meg turistákat, akikből a busójárás ideje alatt több mint 30 ezret is vendégül lát a 20 ezer lelkes Duna-parti város. A telet várhatóan 800 busó és további 200 maskarás búcsúztatja. A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.
Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának – mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok. A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc. Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson. Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük. Mára az idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti hagyományokból, ám látványosság szempontjából sokat nyert. A mai busójárás a régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap. A mohácsiak azonban kedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.
Bor és busók
Szerencsére Mohácson találhatóak kiváló borászatok így a busók és a vendégek is finom borokat tudnak inni, kóstolni. Ha Mohácson járunk, akkor mindenképpen látogassunk el ehhez a két borászathoz; Eberhardt Pincészethez és a Planina Borházhoz.
Az Eberhardt pinészet egy családi pincészet amely 1993-ban alapult Baranya megye déli részén, Mohácson. (Jenyei hegy, tengerszint felett 180m, dél-délnyugati fekvés, Dunára néző panoráma) A pincészet 10ha újtelepítés szőlőültetvényre épül, fajtaösszetételben fele-fele a fehér és kék szőlők aránya. A folyó közelsége, talaj, éghajlat lehetőséget ad kedvező évjáratok esetében a különleges minőségű borok készítésére. Így lett a pincészet zászlós bora a késői szüretelésű Cirfandli. Az utóbbi években a Cabernet-ek illetve a Merlot is szép sikereket aratnak.
A Planina Borház egy kézműves, családi borászat, amelyet 2003-ban alapítottak, azzal a céllal, hogy megőrizzék, illetve továbbéltessék Mohács kitűnő adottságokkal rendelkező szőlőhegyének – a nyelvükön, azaz sokacul a Planinának – szőlő és borkultúráját. Ekkor kezdtek szőlőtelepítésbe és körvonalazódott a ma 4 hektáros birtok szerkezete. Bár a környéket elsősorban fehérboros vidéknek ismeri a borértő közönség nagy része, a régi összeírásokból kiderült, hogy a filoxéra előtt 70-80%-ban Mohácson is – a közeli Villányhoz és Szekszárdhoz hasonlóan – kékszőlő fajtákat termesztettek. A mohácsi szőlőhegy termőhelyi adottságai – a rendkívül magas napsütéses órák száma, a kötött szerkezetű, kitűnő vízháztartású lösztalaj, a Duna rendkívül érdekes hatása az időjárásra mind – mind arra utaltak, hogy érdemes a fehérbort adó fajták termesztése mellett minőségi rozé, siller és vörösborok készítésével is próbálkozniuk.
Palackozott boraikkal szeretnék a borbarátokat is fokozatosan megismertetni és ennek érdekében nyitották meg 2008 januárjában, Mohács belvárosában, a Planina Borház kóstolótermét. Itt lehetőség nyílik az érdeklődők számára borkóstolásra és vásárlásra. A kóstolópince fölötti Duna Vendégházat is a család működteti ezért a környék nevezetességeit meglátogató és a borozásban megfáradt turistákat is otthonos szálláslehetőséggel várják.
De ha már Mohácsig vitt minket utunk, akkor egy kis kitérővel mindenképpen haladjunk át a Villányi Borvidéken is, amit senkinek sem kell bemutatni a hazai borkedvelők körében!
