Az európai borreform árnyékában különösen érdekes egy olyan ország borászatával, borkultúrájával megismerkedni, ahol a szőlőterület nagysága, az évente megtermelt bor mennyisége folyamatosan növekszik, az export pedig az utóbbi évtizedben robbanásszerűen megemelkedett.
A borszőlő termesztése az első ausztrál telepesek érkezésekor kezdődött, már az 1788-as Első Flotta rakományában is helyet kaptak a szőlőtövek. A világ legrégebbi ültetvényeinek egy része is Ausztráliában található, mivel az ország borvidékeinek többsége megmenekült a filoxéra-járványtól, amely Európában a 19. század végén a szőlőterületek jelentős részét elpusztította.
Komolyabb bortermelés, később az 1850-es években, Victoria államban kitört aranyláz után indult, amikor a népesség megháromszorozódott, és létrejött egy tehetős középosztály, amely az étkezésekhez szívesen fogyasztott bort. Az igazi felemelkedésre azonban a 20. század végéig kellett várni. 1981-ben az ausztrál borimport még meghaladta a kivitelt, mára pedig már az export értéke megközelíti a 3 milliárd ausztrál dollárt. Ebben nem kis része van a borszektor és az állam összefogásának, egy hosszú távú stratégia kidolgozásának és az ezzel megalapozott közös marketingtevékenységnek, valamint az új borászati technológiák alkalmazásának, továbbfejlesztésének. Ez utóbbi adta talán a legtöbb alkalmat a vitára Európa és az „új világhoz” tartozó Ausztrália között. Elsők között vezették be a számítógép által vezérelt, hűthető és nyomásszabályozással ellátott rozsdamentes acéltartályokat, vagy éppen a parafa dugót helyettesítő csavarzárat. A szőlőtermő terület a sikerek hatására az 1990. évi 60 ezerről 2005-re mintegy 170 ezer hektárra nőtt, az éves bortermés pedig elérte a 11 millió hektolitert. Mindezek eredményeként Ausztrália az újvilági bortermelők talán legmarkánsabban fejlődő tagja, és nemzetközi szinten bornagyhatalommá vált.
A bortermelés a kontinens délebbi, mérsékeltebb éghajlatú tájain, elsősorban Új-Dél Wales, Victoria, Dél-Ausztrália államokban, valamint Nyugat-Ausztrália délnyugati csücskén zajlik. A 60 borvidék közül a legjelentősebbek Riverland, Murray Darling, Riverina, Barossa Valley, McLaren Vale.
Bár a szőlőterületek 59%-án kékszőlőt termesztenek, az ausztrál borászatok kezdeti sikereiket mégis megbízható minőségű és kedvező árú Chardonnay-ikkal aratták az angol piacon. A fehér fajták közül ezen kívül jelentősek még a Sauvignon blanc, Semillon, Rajnai rizling, Viognier és a napjaink divatboraként számon tartott gyümölcsös, friss Pinot gris (Szürkebarát).
Ausztráliára gondolva az átlagfogyasztó eszébe mégsem a fehér borok jutnak először, sokkal inkább a fogalommá vált Shiraz, Ausztrália zászlós vörös bora, melyet ma már a legnagyobb területen termesztenek. Ez a perzsa eredetű, majd Franciaországban Syrah néven elterjedt szőlőfajta egy másik kékszőlővel, a Cabernet sauvignon-nal adja a területek mintegy 1/3-át. Fontos szerep jut még a Merlot-nak, Pinot noir-nak és a Colombardnak is.
Az ausztrál borok kezdetben kitűnő ár-érték arányukkal harcolták ki helyüket a világpiacon, majd áraikat hírnevük növekedésével párhuzamosan emelni tudták, persze az ésszerűség határain belül.
Stratégiájuk alapja az „ausztrál bor” mint márka bevezetése volt, illetve jellegzetes szőlőfajtáik hangsúlyozása, divatossá tétele. Legfontosabb exportpiacaik Nagy Britannia, Egyesült Államok, Kanada és Németország, mostanában pedig legfőképpen a Távol-Keletre koncentrálnak, de nem tévesztik szem elől Oroszországot és Közép-Kelet Európát sem.
Forrás: Geönczeöl Attila, borászportal.hu
