Author Archive

Flottamagazin

Flottamagazin

Támogat az asszisztensem Napjaink autóinak egyre inkább központi eleme a fejlett vezetőtámogató rendszer, az ADAS (Advanced Driver Assistance System).  Az első ilyen támogató asszisztens a személyautóknál a fékrásegítő volt. Az akkori cél, azóta

Mayer Márton pincészete a Villány borászati főútvonalának számító Batthyány utcában található. Szőlészetük jelenleg 11 ha, melyből 1,5 ha fehér – a Siklósi borvidéken -, a többi vörös fajta pedig  Villányban, illetve közvetlen környékén,

Nem vesz részt a Ford a Párizsi Autószalonon Nem lehetett könnyű döntés, de a Ford vezetése bejelentette, idén nem képviselteti magát a márka a rangos seregszemlén. Nem mondhatjuk azt, hogy a világ egyik

Tavaly mutatta be a Renault új kompakt modelljét, a negyedik generációs Mégane-t. Bár az előd vonásait nyomokban megtalálhatjuk rajta, mégis nyugodt szívvel ki merjük jelenteni, hogy ez az új, rendkívül látványos karosszéria forradalmi

A legtöbb sajt önmagában is maga az élvezet, más ízekkel kombinálva azonban még fokozható az íz-élmény. Manapság a kézműves sajtok reneszánszát éljük. Itthon is van miből válogatni. A világon állítólag csaknem négyezer féle

Suzuki Vitara S –A szívnek, az észnek LED-es fényszóró, magától fékező távolságtartó tempomat, radaros ráfutás-megelőzés: efféle vívmányok nyilván csak méregdrága prémiumtermékekben lehetnek. A turbómotoros Vitara S az ellenkezőjét bizonyítja. Idén a Suzuki újabb

A prémium kompakt SAV-ok kategóriáját megteremtő BMW X1 első generációjából a forgalmazás hat esztendeje alatt több mint 730 000 példány kelt el, ami egyedülálló eredménynek számít. A BMW a sikertörténetben a BMW X1

Furcsa érzés az év eleje. A január-februári időszak mindig kissé eseménytelen. Elmúltak az ünnepek és ez a két lassú hónap már a tavaszra várakozás jegyében zajlik. Nincs ez máshogy az autópiacon sem. Várjuk

2016 márciusában új nap virrad a kabriózás szerelmeseinek életében: e hónapban debütál a MINI márkakereskedéseiben a nyitott tetős négyüléses kisautó legújabb generációja, öt különféle motorváltozattal és a 231 lóerős MINI John Cooper Works

Peugeot sikerek a fenntartható fejlődésben A Peugeot 208 és a Peugeot 508 jelentős eredményeket ért el az Ökológiai, Fenntartható Fejlődési és Energiaügyi Minisztérium műszaki bizottsága által végzett teszteken. A szakma és a felügyelet