0
Shares
Pinterest Google+

Jelentős bővülés az európai lízingpiacon

tothzoltanJelentős bővülést ért el a múlt évben az európai lízingpiac – áll az európai lízingcégeket tömörítő Leaseurope elemzésében. A 2016-ban a finanszírozott összeg 312 milliárd eurót tett ki, ami több mint 11 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – ismertette a Leaseurope friss adatait a Magyar Lízingszövetség. A 312 milliárd eurós finanszírozott érték túlnyomó részét – több mint 95 százalékát – a jármű- és eszközfinanszírozási szegmens adta, az ingatlanlízing részesedése 5 százalék alatt maradt. A járműfinanszírozásban az új kihelyezések 13 százalékkal, az eszközfinanszírozásban pedig 8,5 százalékkal nőttek Európában. Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára az európai adatokat értékelve elmondta, hogy a magyar lízingpiac a finanszírozott összeg növekedésének mértékét tekintve gyakorlatilag lépést tartott az európai lízingcégekkel, az új kihelyezésekben ugyanis 9 százalékos bővülést értek el 2016-ban. A Leaseurope felhívja a figyelmet az Európai Bizottság előrejelzésére, amely szerint a következő időszakban bővülni fog az európai piac a fokozódó beruházási kedv miatt. Az eszközberuházások esetében a tavalyi 3,3 százalékos emelkedése után az idén 3,4 százalékos növekedés várható az euró-zónában. Összességében tehát az európai lízingcégek kedvező gazdasági környezetre számítanak, ami növekedési lehetőséget jelent a számukra. Ugyancsak elősegíti a bővülést a tartósan alacsony kamatszint, amely olcsó finanszírozási környezetet biztosít, ugyanakkor persze kedvezőtlenül hathat a jövedelmezőségre. A Leaseurope által az európai lízingpiac prominens szereplőinek részvételével készített friss felmérés szerint a cégek többsége fejlődni tudott a tavalyi év során.  A kockázati költségek estek, és 2016 végére a válság óta rekordmélységbe süllyedtek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az eszközarányos jövedelmezőség stabil maradt, míg a bevételarányos jövedelmezőség valamelyest nőni is tudott.
forrás: www.lizingszovetseg.hu

Traktorboom hazánkban

17_majus_hirek_kep2Magyarországon az újautó-eladások az idén is növekedést mutatnak, a traktoroknál egyenesen kiugró, 88 százalékos volt a piacbővülés az év elején – közölte a Magyar Lízingszövetség. A szervezet elemzése szerint a lízingpiacon belül ez elmúlt tíz évben egyre nagyobb szerepet kaptak a mezőgazdasági gépek, amelyek aránya az új kihelyezéseknél 15 százalék körüli. A szövetség előrejelzése szerint a mezőgép- és agrárfinanszírozásban egyre fontosabb szerepet kapnak a lízingkonstrukciók.  Magyarországon már januárban összesen 333 traktor talált gazdára, ami 88 százalékos növekedést jelent a tavaly januári adathoz képest. Az úgynevezett lassú traktorokból 115 százalékos, a sima traktoroknál pedig közel 60 százalékos volt a növekedés – derül ki a Magyar Lízingszövetségnek a Datahouse kimutatásain alapuló összesítéséből. A traktorok mellett a nehéz-pótkocsiknál volt hasonlóan kimagasló, közel 100 százalékos növekedés januárban, utóbbi járművekből 263 darab talált gazdára. A mezőgazdasági gépek finanszírozása évek óta egyre jobb eredményeket produkál – a szövetségnek, az adatokat 2007-ig visszamenőleg összesítő elemzése szerint. 2007-től 2013-ig évente közel 44 milliárd forintra rúgott a mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg, ami az új kihelyezéseket jelenti. 2014 és 2016 között pedig valamennyi évben 70 milliárd forint felett volt a finanszírozott összeg. A traktorok és nehéz-pótkocsik piacán a lízingcégek fontos szereplőnek számítanak. A mezőgazdasági gépfinanszírozáson belül magas a traktoreladások aránya, a finanszírozott érték több mint 50 százalékát adják.
forrás: www.lizingszovetseg.hu

Új vezérigazgató a LeasePlan Hungária élén

pesti-timeaA LeasePlan Hungária Zrt.-ét 2017. április elsejétől Pesti Tímea, a sokéves vezetői tapasztalattal rendelkező, eddigi kereskedelmi igazgató irányítja. A leköszönő vezérigazgató, Roelof Hansman hét évig töltötte be a LeasePlan Hungária Zrt. első számú vezetői posztját. Őt a LeasePlan csoport svédországi leányvállalatának ügyvezetőjévé nevezték ki. Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. új vezérigazgatója az elmúlt hat évben a vállalat kereskedelmi igazgatójaként jelentős szerepet töltött be a nemzetközi vállalatcsoport hazai sikereiben. A szakember autó-iparági tevékenysége előtt a stockholmi tőzsdén jegyzett, svéd piacvezető HL Display Hungary-t, irányította ügyvezető igazgatóként egy évtizeden keresztül, illetve a skandináv vállalatcsoport közép-kelet-európai régiójáért volt felelős. Ezt megelőzően a világ egyik vezető gyógyszervállalatának magyar leányvállalatánál, a Novartis Hungáriánál kereskedelmi igazgatóként tevékenykedett. „Az elmúlt évek sikeres kereskedelmi stratégiájának köszönhetően 2016-ban 10%-os volumennövekedést értünk el. Úgy gondolom, hogy a LeasePlan magyarországi leányvállalata szolgáltatásaira és megbízható nemzetközi hátterére alapozva, a jövőben is a piac általános trendjén túlmutató üzleti növekedést hozhat” – nyilatkozta az új vezérigazgató. 2017-ben megmutatkozik a vállalat új stratégiai iránya, még jobban kihasználva a vállalatcsoporton belül rejlő szinergiákat – tette hozzá. Az „igény szerinti mobilitás” felé haladunk, illetve a LeasePlan nagy lehetőséget lát a magán- és kkv-szektort megcélzó lízingben” – mondta el az új vezérigazgató. Pesti Tímea 3 gyermek édesanyja, szabadidejében is aktív életet él, sportol és igyekszik családjával minél több értékes időt eltölteni.
forrás: www.leaseplan.hu, www.fleeteurope.com

Alternatív hajtás – a flottapiac új motorja

17_majus_hirek_kep3Az uniós villanyautó-piac közel 5 százalékkal nőtt tavaly, de a hibrideknél jóval nagyobb, 27 százalékos volt a bővülés. A jövőben ind a hibridek, mint a villanyautók segíthetik a flottapiac bővülését – mutatott rá a Magyar Lízingszövetség. A szervezet szerint azonban a villanyautók térnyeréséhez további ösztönzőkre lenne szükség. Az elmúlt évben az Európai Unióban összesen közel 660 ezer darab alternatív meghajtású új autó talált gazdára, ez 4,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az alternatív hajtású piacon belül a hibrideknél volt a legjelentősebb a növekedés: 2015-höz képest 27 százalékkal, 278 ezerrel nőttek ez eladások ebben a szegmensben – derül ki a Magyar Lízingszövetségnek az Európai Autógyártók Szövetségének adatai alapján készül összefoglalójából. A tisztán elektromos autóknál 5 százalékkal, 155 ezer darabra nőttek az eladások. A gázüzemű autóknál ugyanakkor 20 százalékos volt a visszaesés, összesen 176 ezer darabot adtak el a kereskedők az Európai Unióban. Magyarországon tavaly ősszel lépett életbe az a rendszer, amelynek segítségével maximum 1,5 millió forintos állami támogatást lehet igényelni a villanyautókhoz. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai egyelőre nem érzékelik a villanyautók piacán a növekedést. Viszonylag kevesen kérnek finanszírozást elektromos autókra. Az alternatív hajtású autók esetében az európai trendekkel egyezően inkább a hibridek a népszerűek. Itthon egyelőre ezres nagyságrendben futnak az utakon zöld rendszámos, tehát plug-in hybrid, vagy tisztán elektromos autók. A Magyar Lízingszövetség szakértői úgy látják, hogy egyelőre a céges autóvásárlások fűtik a magyar autópiacot és egyre több vásárló figyeli a fenntartási költségeket, amelyek a hibrideknél és villanyautóknál alacsonyabbak, mint a hagyományos autóknál. „Éppen ezért a Lízingszövetség szerint a hibridek és a villanyautók fokozódó népszerűsége, a villanyautó-támogatási program hozzájárulhat a magyar flottapiac növekedéséhez” – mondta Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára. A flottaszolgáltatás segítségével ugyanis a vállalkozások rugalmasabb finanszírozási keretek mellett tarthatják fenn autóparkjukat. A flottapiaci növekedésnek a nemzetközi példák alapján bőven van tere Magyarországon: a nyugat-európai országokban a vállalkozások 50-80 százaléka alkalmazza ezt a megoldást a járműpark fenntartására, ezzel szemben a magyar piacon 10 % körüli ez az arány. A Magyar Lízingszövetség szerint örömteli az elektromobilitás népszerűsítését célzó kormányzati szándék, ugyanakkor igazi áttörésről még nem beszélhetünk. Ahhoz, hogy ugrásszerű növekedés legyen a tisztán elektromos autók szegmensében a mostaninál komolyabb mértékű ösztönzésre, az áramkút-hálózat bővítésére lenne szükség. Fontos tényező lenne a villanyautók árának csökkenése, amelynek alapja a további műszaki fejlődés eredményeként mérséklődő előállítási költség. Norvégiában és Hollandiában a pénzbeli ösztönzés, az adómentesség mellett például a díjköteles utak és kompok ingyenes használata, a buszsávok megnyitása is hozzájárult a villanyautók elterjedéséhez.
forrás: www.lizingszövetség.hu, www.mti.hu

Új elnökségi tag a Magyar Lízingszövetségnél

zsnagyistvanÁprilistól új taggal bővül a Magyar Lízingszövetség elnöksége, miután az OTP-csoporthoz tartozó lízingcégeknél dolgozó Merk Gábor lemondott tisztségéről. Helyére a Lízingszövetség áprilisi közgyűlésén Zs. Nagy Istvánt választották meg elnökségi tagnak. A közgazdász és gazdasági mérnöki végzettsége mellett könyvvizsgálói és adószakértői képzettséggel is rendelkező Zs. Nagy István évtizedes lízingpiaci múlttal rendelkezik. Többségében értékesítési területen szerzett tapasztalatot, lakossági, vállalati gépjármű finanszírozásban, de dolgozott lízingkockázati döntéshozóként és haszon-gépjármű üzletágvezetőként is. Jelenleg az OTP-csoporthoz tartozó Merkantil Ingatlan Lízing Zrt. felügyelő bizottságának elnöke, valamint a Merkantil Bérlet Kft. flottaüzletágának vezetője. “Mind a Lízingszövetség, mind az elnökség egyik legfontosabb feladata, hogy hozzájáruljon a lízingpiac további bővüléséhez. A cél, hogy a költséghatékony és rugalmas finanszírozási konstrukciókat kínáló lízingvállalatok univerzális finanszírozóvá és szolgáltatóvá is váljanak egyben és így növeljék piaci részesedésüket, akár a lakossági, akár a vállalati eszközfinanszírozásban. Mára az ügyfélmegtartás elengedhetetlen feltétele a folyamatos innováció!” – mondta Zs. Nagy István. Hozzátette: Magyarországon jelentős potenciál van a flottafinanszírozásban is, mivel a nyugat-európai szintekhez képest viszonylag alacsony ennek aránya a magyar vállalkozások körében. Zs. Nagy István szerint a következő években a jármű-, flottafinanszírozásban további növekedés várható, de emellett a lízingpiaci szereplők a várható további gazdasági növekedés révén egyre nagyobb teret kaphatnak a vállalatok, ezen belül is a kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseiben.
forrás: www.lizingszövetseg.hu

ALD – kerékpárlízing Belgiumban

17_majus_hirek_kep1Az ALD Automotive belgiumi leányvállalatának portfóliójába immár több mint ezer kerékpár is tartozik. A kétkerekűeket több mint hetven vállalat lízingeli a gazdaság legkülönbözőbb szektoraiból, köztük van többek között az Atlas Copco, az EY, a SWIFT, a PwC vagy éppen a Mastercard.  A Companybike belgiumi sikerének titka, hogy abszolút személyre szabott konstrukciójával képes megfelelni az egyéni munkavállalói igényeknek. Az ALD Automotive az új konstrukcióval is hangsúlyozni akarja azt az úttörő szerepet, amelyet a multimodális mobilitás megteremtésében kíván játszani. Az ALD közleménye szerint a pénzügyi lízing tartalmaz egy szolgáltatási csomagot is, ami magába foglalja az út menti segélyszolgálatot, de biztosítást és karbantartási szerződést is kínál egyben. A bicikli gépkocsival egy csomagban is lízingelhető, de akár külön is a munkavállaló igényei szerint. A Companybike keretében az ALD Belgium egész területén kiterjedt kapcsolati hálót épített ki egy kerékpár-szakkereskedéssel, amely harminc top márkának egy sor modelljét kínálja, beleértve az összecsukható és az elektromos kerékpárokat is. A kerékpáros közlekedés nemcsak jótékony hatással van az egészségre, de a belga kormányzat is támogatja. A kerékpár használattal összefüggő költségek 120 százaléka leírható az adóból, ha a munkavállalók ingáznak vele, vagyis, ha rendszeresen avval közlekednek a lakhelyük és a munkahely között. 100 %–os a leírás még akkor is, ha csak munkaidőben használják, de nem azzal közlekedne haza, és vissza a munkahelyükre. A munkavállalónak ingyen biztosított kerékpár nem minősül munkahelyi juttatásnak, ha az a munkahelyre való eljutásra és az onnan való haza jutásra is használatos. Az ALD Automotive a Societé Générale Csoport gépjármű lízinggel és flottakezeléssel foglalkozó leányvállalata.
forrás:www.fleeteurope.com, www.aldautomotive.be

Előző

Ismerje meg az új Swiftet, ami felpezsdíti az érzékeit

Következő

Nincs május eper nélkül