0
Shares
Pinterest Google+

Arval – flottaautók nyáron is

17_aug_hirek_kep2Az Arval tapasztalatai szerint a flottás autók iránti kereslet nyáron sem csökken, és egyre több kis- és középvállalat ismeri fel a flottamenedzsment kiszervezésének előnyeit. A flottakezelést ennek ellenére sok cégnél még mindig házon belül tartják, így maguk fognak hozzá az autópark megújításához is. Ilyenkor az autó beszerzési ára vagy a kényelmi felszerelések közötti válogatás gyakran felülírja a funkcionális és hosszú távú költségszempontokat. A járműkatalógusok lapozgatása előtt egy cégnél azt kell mérlegelni, hogy a gépjárművek üzemeltetését flottakezelőre kívánja-e bízni a vállalat, vagy inkább belső erőforrással oldja meg. A flottakezelő bevonása ugyanakkor nem csak százas, ezres darabot számláló autópark mellett éri meg. Szakértői segítséggel már 1-2 járműből álló flotta esetében is költségmegtakarítás érhető el. A flottakezelés kiszervezésének előnyei, hogy a kívánt autóhoz kedvezőbb áron lehet hozzájutni, és az autópark menedzsmentje sem igényel belső humánkapacitást. Emellett a flottakezelő folyamatosan monitorozza a járműveket, a fogyasztást, a károsanyag-kibocsátást, vagy a futásteljesítményt, amelyek ismeretében tovább optimalizálható a járműpark működtetése. Flották esetében a jelenleg elérhető egyik legelőnyösebb finanszírozási forma a tartós bérlet. Ennek legfontosabb előnye, hogy ilyenkor a bérbevevő komplett szolgáltatási csomagot vesz igénybe a flottakezelőtől, amelynek része az autó is. „A tartós bérlettel csökkenthetők a flottakezelés kockázatai: a szerződés részeként a futamidő végi értékesítés, valamint az üzemeltetés kockázatai a bérbeadót terhelik, és nincs árfolyamkockázat sem” – ismerteti a konstrukció előnyeit Tekse Kálmán, az Arval ügyvezető igazgatója. 2012 óta a bérbeadó visszaigényelheti az új autó ára utáni ÁFA-t. A bérleti költséget pedig a nettó ár alapján számolják ki, így a bérbevevő kedvezőbb áron juthat hozzá az autóhoz, és a havi bérleti költség után ők is visszaigényelhetik az ÁFÁ-t” Magyarországon nagyon erősen tartja magát az az elképzelés, hogy költségtakarékosan csak turbódízel autókkal lehet közlekedni. „A legtöbb cégnél 4-5 évig vagy 100-160 ezer kilométerig használják a céges autókat, amely intervallumok figyelembe vételével, felhasználástól függően, sok esetben jobb választás lehet egy benzines vagy hibrid autó” – mondja Tekse Kálmán. Többségében városi felhasználás mellett jó alternatívák lehetnek a teljesen elektromos meghajtású autók is, amelyekben 4 év vagy 100 ezer km futás után mindössze a pollenszűrőt és a fékfolyadékot kell cserélni. Karbantartási igényük így akár 40%-kal alacsonyabb lehet, az üzemanyagköltség figyelembe vételével pedig akár 60 %-kal is kedvezőbb lehet a fenntartásuk. A hazai cégeknél ugyancsak jellemző attitűd, hogy elsősorban a beszerzési árat tartják szem előtt, noha már középtávon sem biztos, hogy a kedvezőbb ár-fekvésű autó lesz az, ami valóban megéri. Ezt a TCO (Total Cost of Ownership), a teljes futamidőre vonatkozó költségmutató kiszámításával tudják megállapítani a szakemberek, amely alapján előfordulhat, hogy a futamidő végéig egy drágább autó lesz a takarékosabb. A típus melletti döntés előtt tisztázni kell az autó használatának céljait is. A nem funkciójának megfelelően használt járművet gyakrabban kell szervízelni és kedvezőtlenebb lesz az üzemanyag-fogyasztása. A szakértői tapasztalattal számos olyan tényezőt térképezünk fel ügyfeleink számára, amelyek a jármű kiválasztása során nem mindig magától értetődőek” – hívja fel a figyelmet Kovách Kristóf, az Arval értékesítési igazgatója. Ilyen például az éves szervizlátogatások várható száma, a várható futásteljesítmény, illetve a gumiabroncsok csereigénye. Kasszakímélő megoldás a flottakezelőtől igényelhető üzemanyagkártya is, amely az így kapható kedvezmények mellett az egyes járművek fogyasztási adatainak nyomon követését is lehetővé teszi. A BNP Paribas tulajdonában lévő Arval flottakezelő jelenleg 28 országban van jelen, több mint 6 400 alkalmazottal 1 028 142 autót kezel.

Forrás: www.arval.hu

EXIM-díj a Deutsche Leasing Hungaria Zrt-nek

17_aug_hirek_kep5A Deutsche Leasing Hungaria Zrt-nek ítélte oda a Magyar Export-Import Bank (Exim Bank) a lízing kategóriában a legaktívabb partner pénzügyi intézménynek járó díjat. A díjat július 10-én, az EXIM Díjátadó Estjén Urbán Zoltán, az Exim Bank vezérigazgatója adta át a Deutsche Leasing Hungaria Zrt. képviselőjének. A rendezvényen 24 pénzügyi intézmény (kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek, lízingcégek) képviselői voltak jelen. Az idén 6 kategóriában osztották ki az EXIM Díjakat. Az EXIM legnagyobb hitelállományt elérő hitelintézeti partnere címet az Unicredit Bank Hungary Zrt, nyerte el.  A pénzügyi adatok alapján az EXIM legtöbb hitelt folyósító hitelintézeti partnere a Raiffeisen Bank Zrt. lett. A legtöbb EXIM Bank által refinanszírozott új hitelt bonyolító hitelintézeti partner címet a CIB Bank Zrt. kapta. A leggyorsabban bővülő hitelintézeti partnerként az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. képviselője vehette át a díjat. A legtöbb kkv-ügyfelet finanszírozó hitelintézet a CIB Bank Zrt. lett. A lízing kategóriában nyertes Deutsche Leasing Hungaria a magát a világ több mint 20 országában közel 2000 munkatárssal képviseltető Deutsche Leasing Csoport tagja. A társaság központja a németországi Bad Homburgban van. Tulajdonosa 100 %-ban a Deutsche Sparkassen Leasing AG. A Deutsche Leasing a világ legnagyobb és leghatékonyabb pénzügyi szervezetei közé tartozik. A nemzetközi jelenléttel, helyi szaktudással, valamint a tapasztalt munkatársak által nyújtott személyre szabott kiszolgálással nagy megbízhatóságot és pénzügyi támogatást nyújtanak ügyfeleiknek. A Deutsche Leasing Hungaria csapata széles körű piaci szaktudással, rugalmas és személyre szabott pénzügyi megoldásokkal áll rendelkezésére gyártóknak, vevőknek és befektetőknek egyaránt, legyen szó egyedi vendor-finanszírozási programokról, az értékesítési tevékenységek növeléséről, vagy géppark-fejlesztésről. A német vállalatok Magyarországon mind az értékesítés, mind a beruházások területén meghatározó szerepet töltenek be. Deutsche Leasing, megbízható partnerként az építőipari és fémipari berendezések, nyomdaipari berendezések, valamint a szállítmányozási és a logisztikai területen van jelen lízingszolgáltatásaival.

Forrás: www.exim.hu

Bosch TomTom térképes együttműködés

17_aug_hirek_kep1A német Bosch és a holland, térkép- és közlekedési információs szolgáltató, a TomTom áttörést értek el az automatizált vezetéshez szükséges nagyfelbontású térképek fejlesztése terén. A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója a világon elsőként hozott létre lokalizációs réteget radarjelek alapján. A jövőben az automatizált vezetéshez szükséges nagyfelbontású térképekhez ezek nélkülözhetetlenek lesznek. Mostanáig erre a célra videoadatokat használtak. A Bosch radar alapú útazonosítása egyedi visszaverődési pontok milliárdjaiból áll össze, melyek a radarjelek által elért helyeken – például védőkorlátokon vagy közlekedési táblákon – jönnek létre és segítségükkel leképezhető az út vonalvezetése. Az ilyen térkép alapján az automatizált járművek centiméteres pontossággal képesek meghatározni a helyzetüket egy adott sávban. „Segítségével az automatizált járművek mindenkor képesek megbízhatóan meghatározni a helyzetüket” – jelentette ki Dr. Dirk Hoheisel, a Bosch igazgatótanácsának tagja. A Bosch radar alapú útazonosítása éjszaka, és rossz látási viszonyok között is megbízhatóan működik. A két vállalat már a 2015 júliusában elindult együttműködés kezdete óta nagy erőkkel dolgozik a radar alapú útazonosításon, és annak a nagyfelbontású TomTom térképbe való beépítésén. A következő években piacra kerülő, a holnap támogatási funkcióival ellátott autóiban már ott lesz a jövőbeli automatizált járművekhez szükséges térkép.  A jelenleg használt navigációs eszközök térképeitől eltérően ezek a térképek több rétegből állnak. Az adott sávban haladó automatizált jármű a lokalizációs réteggel képes meghatározni helyzetét. Ezt a réteget a Bosch radar alapú útazonosítása és egy videó alapú kiegészítő helyzet-meghatározási térkép alkotja. Ez veti össze a tárgyakra vonatkozóan a surround érzékelőktől kapott információkat a lokalizációs rétegből származó információkkal. A tervezési réteggel számíthatók ki automatizált vezetés közben az egyéni manőverek (útvonaltervezés). A tervezési réteg az út vonalvezetéséről, a közlekedési táblákról és a sebességkorlátozásokról, valamint a kanyarokról és az emelkedőkről is tartalmaz információkat. A dinamikus réteg tárolja a gyorsan változó forgalmi helyzetekre (például torlódásokra, építkezésekre és veszélyekre), valamint a szabad parkolóhelyekre vonatkozó információkat. Az automatizált vezetéshez szükséges nagyfelbontású térképben lévő minden egyes réteget rendszeresen – a dinamikus réteget pedig valós időben – kell frissíteni. A nagyfelbontású térkép folyamatos frissítéséhez körülbelül egymillió járműből álló flottákra lesz szükség Európa, Észak-Amerika és az ázsia-csendes-óceáni térség autópályáin. Az egyes rétegek aktuális adatait a járművek fedélzeti érzékelői haladás közben generálják. A Bosch az összes hagyományos térképformátummal kompatibilis radar alapú útazonosítást ennek segítségével hozza majd létre. A TomTom feladata többek beépíteni a térképbe ezt a radar alapú útazonosítást.

Forrás: www.fleeteurope.com, www.boschmediaservice.hu

Ne legyenek eladhatatlanok a dízelek

17_aug_hirek_kep3A belső piacért, valamint az ipar-, vállalkozás- és kkv-politikáért felelős uniós biztos szerint nem lenne szerencsés a dízel autók ellehetetlenítése. Elzbieta Bienkowska szerint, ha túl gyorsan omlana össze a dízelautók piaca az pont a zéró emissziós autók fejlesztéseit vetné vissza. A lengyel EU-biztos úgy érvelt, ha európai város, netán országok tiltanák be a dízel gépkocsikat egyik napról a másikra az autóipar túl sok profittermelő szegmense omlana össze, amelyek éppen a nulla károsanyag kibocsátású autók: a villanyautó- és a hidrogénautó fejlesztések legfőbb pénzügyi forrásait adják. A biztos az EU-országok illetékes, közlekedésért felelős minisztereinek figyelmét hívta fel erre a problémára. Az uniónak tartania kell magát a közlekedés környezetvédelmi szábályozására vonatkozó ütemtervéhez. Ez pedig egyelőre a belsőégésű motorok tisztaságát, a dízeleknél pedig a nitrogén-oxidok mennyiségének csökkentését írja elő. Az autógyárak jelenleg is hatalmas péneszközöket fektetnek az olajszármazékokkal működő belsőégésű motorok fejlesztésébe és a profitra is számítanak ezen fejlesztésekből. Ha egyes nagyvárosok vagy tagállamok hirtelen ellehetetlenítik ezeknek a fejlesztéseknek a piacra vitelét, ha betiltják, és ezzel eladhatatlanná teszik a dízel autókat, olyan bevételektől fosztják meg az autógyárakat, amelyekből már a jövő, káros anyag kibocsátástól mentes gépjárműveit fejlesztik. A politikusok, de az ipar sem érdekelt abban, hogy a korlátozó intézkedések következtében a diezel autók piaca gyorsan omoljon össze. Tavaly év végén már négy világváros Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros vezetője döntött úgy, hogy 2025-re kitiltja a dízelautókat. Norvégiában 2025-től már csak elektromos autókat szabad forgalomba állítani. Jövőre Stuttgartból is kitiltják azokat a dízel autókat, amelyek nem a legújabb előírásokat teljesítő Euro 6-os motorral közlekednek. Ez automatikus intézkedés lesz, ha a város levegője erősen szennyezetté válik.  A német parlament 2016-ban elfogadta azt a tervet, amely 2030-tól betiltja a benzin- és dízel üzemű új autók értékesítését az országban annak érdekében, hogy a jövőben hozzájáruljanak a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, és arra ösztönözzék a járműgyártókat, hogy minél nagyobb összegeket fordítsanak az alternatív meghajtású járművek fejlesztésére és növeljék az ilyen járműveknek a részarányát az értékesítésükön belül. Eközben például Olaszországban továbbra is rekordszámban vásárolják a dízel autókat szemben több európai országgal, ahol visszaesett az eladásuk.

Forrás: www.euractiv.hu, www.mti.hu, www.fleeteurope.com

Előző

A hűsítő menta

Következő

Léghajtányok, BMW 5-ös kombi, nyaralás autóval, Tesla gyár, ABT Audi R8