0
Shares
Pinterest Google+

A Mazda az új CX-3-mal a szabadidő-autós kategóriának egyik olyan szegmensébe lépett be, ahol igazi potenciál érezhető. A kisméretű SUV-ok esetében kevésbé a tereptulajdonságok, mint inkább a szemrevaló külső, az individualizálható belső tér és a korszerű technikai megoldások kerülnek előtérbe.

A Mazda CX-3 mindezeknek megfelel, sőt meghaladja az elvárásokat. Vonalait a KODO formanyelv jegyei teszik különlegessé, annak eddigi legmerészebb megnyilvánulása. Arányai dinamikusak és már álló helyzetben is mozgást érzékeltetnek. Hosszú orr része, rövid túlnyúlásai sportossá teszik megjelenését, a legújabb LED-fényszórók pedig határozott „tekintetet” adnak az autónak– egyszerűen nem lehet az úton nem észre venni.
A CX-3 műszaki tartalmával nem kell kompromisszumot kötni a teljesítmény és a fogyasztás viszonylatában. A SKYACTIV technológiának köszönhetően az autó lendületesen vezethető, viszont üzemanyag-felhasználása alacsony, felveszi a versenyt akár a hibrid technológiákkal is (1.5 literes 105 lóerős dízelmotor fogyasztása 4l/100km, CO2 kibocsátása 105g/km). A modell kétféle benzines, és dízelmotorral érhető el, kézi vagy automata váltóval, kettő és négykerék-hajtással is.

600x360_02
600x360_01

Belső tere magas szintű kényelmet kínál. A tervezők számára az egyik legfontosabb feladat a tökéletes vezetési pozíció beállításának igénye volt, így az autózás hosszú távon sem fárasztó, vagy megterhelő. Műszerfala letisztult, könnyen áttekinthető. Számos kárpit-kombináció (szövet, félbőr, fehér bőr) rendelhető, piros öltésekkel, díszítésekkel – így a CX-3 belseje is személyre szabható, tulajdonosának egyéniségét is tükrözheti.
A Mazda CX-3 MZD Connect rendszerén keresztül állandó kapcsolatot tarthat a világgal – szórakoztató (pl. rádió) és információs rendszereit (pl. navigáció, mobiltelefon-csatlakoztatás) a 7 colos érintőképernyőn, vagy használhatja a HMI utasításrendszert Az i-ACTIVSENSE vezetést segítő rendszerrel pedig biztonságban autózhat, szenzorok és érzékelők sora biztosítja a balesetmentes és könnyed közlekedést.

420x360_02
420x360_03
420x360_01
A vadonatúj Mazda CX-3 megtekinthető, kipróbálható az Autó Mirai autószalonjaiban. Óbudán a Vörösvári út 123. (telefon: +36-1-368-4929, e-mail: szalon@mazdaobuda.hu) és a XI. kerület, Budafoki út 105. (telefon: +36-1-464-7680, e-mail: automirai@automirai.hu) szám alatt várják az érdeklődőket!
Autó Mirai – 20 év tapasztalat. 20 év Mazda.

 

Nyereményjáték

TIED LEHET HÉTVÉGÉRE EGY Mazda CX-3

Mennyit fogyaszt a Mazda CX-3 1500 köbcentis dízelmotorral felszerelt verziója?

[ninja_forms id=5]

Előző

Borúra derű, derűre BOR!

Következő

XL-es élmény már flottában is